Belföld

2010.03.03. 09:08

Kevesebb az érvénytelen ajánlószelvény 2010-ben

Kevesebb érvénytelen ajánlószelvényt találtak a választási szervek az eddig leadottak között, mint a korábbi általános, vagy időközi országgyűlési képviselő-választások alkalmával.

MTI

Az országos egyéni választókerületi irodákban egy-egy jelöltre átlagosan valamivel több mint ezer ajánlószelvényt adtak le, ezeknek jellemzően mindössze 2-4 százaléka bizonyult érvénytelennek a kétszintű ellenőrzésen. 
A kevesebb visszaélés egyrészt a biztonsági jelekkel ellátott szelvényeknek köszönhető, másrészt a korábbi botrányok miatti élénk közfigyelemnek.
   
Az ajánlószelvény-gyűjtés gyakorlata a 2008. decemberi ferencvárosi időközi országgyűlési képviselőválasztás idején érte el a "mélypontját". Az akkor készült, az MTI birtokában lévő dokumentum szerint volt olyan párt, amelyiknek a vizsgálatra leadott 1.165 szelvénye közül mindössze 13-at talált eredetinek a vizsgálattal megbízott Állami Nyomda.
   
Az ajánlószelvényeket formailag és tartalmilag is ellenőrizniük kell a választási szerveknek. Először ránézésre és tapintásra ellenőrzik a papírokat, hogy kiderüljön, nem másolással készültek-e. Ebben az évben az Országos Választási Iroda a korábban tapasztalt visszásságok miatt nehezebben másolható szelvényeket készíttetett a nyomdával.
   
Több színből kikevert, speciális lila színű festékkel nyomtatták a dokumentumokat, az ajánlószelvény jobb felső sarkába pedig - kézzel is tapintható - Magyarország-térképperforációt helyeztek el, így arról még színes fénymásolóval és hasonló papír felhasználásával sem lehet jó minőségű másolatot készíteni.
   
Ellenőrzik azt is, minden adatot kitöltöttek-e az ajánlószelvényen, és hogy van-e rajtuk aláírás. Azokat a szelvényeket ellenőrzik tovább, amelyek ezen a szűrőn már "átmentek"; ekkor vizsgálják meg, hitelesek-e az adatok. 
A szelvényekre írt adatokat az országos egyéni választókerületi bizottságok mellett működő választási irodák ellenőrzik egyesével. A személyes adatokat az iroda munkatársai egy számítógépes program segítségével egyeztetik a központi nyilvántartó rendszerrel, és ha eltérést találnak, az ajánlást érvénytelenítik. Ellenőrzik továbbá azt is, az ajánlónak van-e egyáltalán választójoga.
   
A kétlépcsős ellenőrzés azonban csak a pillanatnyi állapotot rögzíti, később még újabb szelvényeket érvényteleníthet, ha többes ajánlások érkeznek.
   
Az Országos Választási Bizottság (OVB) nemrég ezzel kapcsolatban úgy foglalt állást, hogy a később érvénytelenített ajánlások már nem befolyásolhatják a jelöltkénti nyilvántartásba vételről hozott döntést, ha az jogerőre emelkedett.
Az OVB február közepén kiadott állásfoglalásában rögzítette azt is: az ajánlószelvény a jelölt bejelentését követően (a törvényes határidőig) is gyűjthető, függetlenül attól, hogy olyan jelöltről van-e szó, akit már nyilvántartásba vettek.
   
Ha a jelöltet a választási bizottság nyilvántartásba vette, a választási iroda a pótlólag benyújtott ajánlószelvényeket (tekintettel arra, hogy azok ellenőrzése a jelölt nyilvántartásba vételéhez a továbbiakban már nem szükséges) megőrzésre átveszi, ám azokat nem ellenőrzi.
 Az országgyűlési egyéni választókerületekben azok indulhatnak jelöltként, akiknek március 19-ig sikerül legalább 750 érvényes ajánlószelvényt összegyűjteniük. Eddig több mint 400 jelöltet vettek nyilvántartásba, de ez a szám óráról órára emelkedik.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!