Belföld

2010.03.02. 14:14

Egy 5 éves kislánnyal fajtalankodott

Jogerősen öt év fegyházbüntetésre ítélt a Tolna Megyei Bíróság kedden szemérem elleni erőszak miatt egy várdombi férfit, aki egy ötéves kislánnyal fajtalankodott.

MTI

A megyei bíróság helybenhagyta a szekszárdi városi bíróság 2009-ben hozott, első fokú ítéletét.
   
Az 53 éves férfi 2008. október 22-én Várdombon, élettársa testvérének rábízott kislányával szemben követte el a bűncselekményt. A tényállás szerint a gyermekkel meztelenre vetkőzve ágyba feküdt, csókolgatta a kislányt, s közben önkielégítést végzett. A gyermek beszámolt erről testvérének és édesanyjának, akik orvoshoz vitték őt és feljelentést tettek.
  
Sz. József Sándor végig tagadta a bűncselekmény elkövetését, azt állította, hogy aznap éjszaka feleségével ugyanabban az ágyban közösült, így kerülhetett nyál és ondó a gyermekre.
   
A DNS-vizsgálat egyértelműen bizonyította, hogy ezek a maradványok a férfitól származnak, a pszichológiai szakvélemény pedig igazolta a gyermek által elmondottak hitelességét. A pszichológiai vizsgálat szerint az eset után a gyermek viselkedése megváltozott, a kislány "asszonyos módon" beszélt a történtekről. A vád képviselője utalt arra, hogy a veszélyeztetés eredménye teljesen nem mutatható ki, de nyilvánvalóan jelentős.
   
A bíróság a büntetés kiszabásakor a férfi büntetlen előéletét enyhítő, a 12. évet be nem töltött, rábízott gyermek sérelmére történt elkövetést súlyosító körülményként értékelte.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!