Belföld

2009.03.25. 06:29

Hulladékdíj csata - drága a tisztaság

Megyei körkép - Továbbra is viták folynak a Zalaispa-programmal összefüggő hulladékdíj-emelésekről, így még mindig nem álltak üzembe az új hulladékszállító autók és nem működnek az új gyűjtőszigetek.

Szabó Judit

A nyugat-balatoni és zala-völgyi térség korszerű hulladékgazdálkodását megteremtő Zalaispa-projekt 2002-ben indult, de csak tavaly decemberben szembesült a programban részt vevő 281 település azzal, hogy a kialakult létesítmények üzemeltetése jelentős hulladékdíj-növekedéssel jár. A létrehozott 5,25 milliárd forintos vagyon (hulladéklerakók, átrakók, válogatóművek, szállító járművek) amortizációját ugyanis meg kell fizetni, s ez évente lakosonként 970 forint plusz áfával növeli a díjakat. A Zalaispa Zrt., a rendszer üzemeltetésére létrehozott gazdasági társaság azt kérte tulajdonosaitól (a 281 önkormányzattól), hogy ez év elejétől építsék be a díjba a 970 forintot, a képviselő-testületek egy része azonban nem volt hajlandó a jelentős emelésre. Amíg nem születik megállapodás, csak a próbaüzem folyhat az új létesítményekben.

A Zalaispa Zrt. a megegyezésig nem adja át a hulladékszállító járműveket a közszolgáltatóknak, s nem viszi ki az új szelektív gyűjtőedényeket a településekre, mert attól tart, hogy ellenkező esetben az EU visszavonja a programra adott támogatást. Patthelyzet alakult ki tehát, amelyet a Zalaispa Zrt. egy új javaslattal szeretne feloldani.

- Azt ajánlottuk az önkormányzatoknak, hogy ne egy lépcsőben, hanem három évre elosztva építsék be a díjakba a 970 forintot - közölte Bali József, a Zalaispa Zrt. vezérigazgatója. - Azért tehettünk ilyen javaslatot, mert az amortizációs díjra nincs szükség azonnal, a vadonatúj létesítményeknél ugyanis nem merülnek fel rögtön javítási és pótlási költségek, és a további fejlesztésekhez szükséges pályázati önrésznek is csak egy-két év múlva kell összegyűlni.



Mézes Tibor Sólyom gyerekkora óta ügyel arra, hogy óvja a környezetet. A hulladékot szelektíven gyűjti, a PET-palackot és az italos kartonokat például a Zala-Depo sárga zsákjába csomagolja
Fotó: Katona Tibor

A nagyobb települések rábólintottak a javaslatra, néhány kisebbel ellentétben.

- A program elején senki nem mondta, hogy ekkora díjemelés várható, sőt, azt hallottuk, hogy a szelektív gyűjtés barátibbá is teheti a díjakat - emlékeztetett Henczi Zoltán, Pacsa polgármestere. - Biztos, hogy az önkormányzatunk elutasítja az amortizációs díj bevezetését, akárhány lépcsőben történik, mert igazságtalan az értékcsökkenés lakosságra hárítása. A program során vásárolt kukásautókat átadják a hulladékszállító cégeknek. Miért nem azok fizetik az amortizációt? A mi szolgáltatónknak, a Zalai Huke Kft.-nek azért is magára kellene vállalnia, mert eddig a 200 kilométerre lévő Ajkára szállította a szemetet, most pedig a 60 kilométerre lévő Zalabérbe viszi majd, s az üzemanyagon évi 900 ezer forintot spórol. A hulladékszállítás elég nagy üzlet ahhoz, hogy ne a lakosságot terheljék további emelésekkel.

- Nagykapornakon 121 százalékos díjemelést jelentett volna az amortizációs költség egylépcsős bevezetése - tudatta Sifter Péter polgármester. - Ezt nem fogadtuk el, a háromlépcsős emelésről pedig még nem döntöttünk. Nálunk az önkormányzat fizeti a hulladékszállítási díjat a kommunális adóból, ami nem elég rá. Ezen a rendszeren változtatnunk kell, és valószínűleg kénytelenek leszünk elfogadni az amortizációs díjat is, mert a szemetet el kell vinni, a környezetvédelmi előírásoknak meg kell felelni, ezt vállaltuk a program keretében.

Sifter Péter mindemellett úgy látja: az Ispa-programmal összefüggő díjemeléssel nemhogy közelebb kerülnének az eredeti célhoz, ahhoz, hogy ne lepje el a településeket a szemét, inkább eltávolodnak attól. A lakosság ugyanis nyomást fog gyakorolni a képviselő-testületekre, hogy kevesebbet kelljen fizetnia szemétszállításért, elérheti a szállítások gyakoriságának csökkentését (még ha törvénysértő is), vagy kisebb kukát vesznek az emberek, hogy lefaragják a kiadásokat. A végén pedig az erdő szélén köt ki a hulladék, mint eddig, véli Sifter Péter.

Zalalövőn azt nem értik, hogy ha a Zalaispa-vagyon értékcsökkenésével megemelik a díjakat, akkor miért kellene elfogadniuk, hogy a szolgáltatójuk (szintén a Zalai Huke Kft.) ugyancsak felszámol fejlesztési tartalékot a hulladékszállítási díjban.

- Szeretnénk tisztázni ezt a kérdést, mert jelenleg úgy tűnik, duplán akarnak fizettetni velünk - vélekedett a város alpolgármestere. Vertetics László Nagykapornak polgármesterével egyetérve úgy véli, nem kerülhetik el az amortizációs költség beépítését a díjakba, de semmiképpen nem szeretnének többet fizetni a valós értékcsökkenésnél.

A kialakult vita kapcsán a Zalai Huke Kft. gazdasági ügyvezetőjét, Káldi Krisztiánt is megkerestük, s kér-tük, reagáljon az önkormányzati vezetők cégükkel kapcsolatos felvetéseire. Az ügyvezető közölte: addig nem kíván nyilatkozni, míg véget nem érnek az amortizációs díjról szóló egyeztetések az önkormányzatok, a közszolgáltatók és a Zalaispa Zrt. között.

A Zrt. álláspontja változatlan: a cég vezetése azt hangsúlyozza, hogy az amortizációs díj beszedése a lakosságtól nem pusztán jogszabályi kötelezettség, hanem a hulladékgazdálkodás hosszú távú, előírásszerű működtetésének, s a későbbi fejlesztéseknek az alapja.

Szétválogatva vagy összevissza?
Ahhoz, hogy a hulladékgazdálkodás uniós színvonalúvá váljon, nem elég a Zalaispa-beruházás, szükség van a szelektív hulladékgyűjtők gyakori és rendeltetésszerű használatára is. Adódnak problémák e téren: a zalalövői iskola mögötti szelektív edények például vegyes hulladékkal voltak tele, amikor ott jártunk. A helybelieket megkérdeztük, élnek-e a válogatás lehetőségével. – Igen, de hiába, ha mások nem használják rendesen a szelektív gyűjtőt – mondta Schulcz Gézáné. – Én a műanyag palackokat szoktam elvinni az iskola melletti konténerbe. A papírt elégetem a kályhában, a színeset pedig odaadom az iskolás gyerekeknek papírgyűjtéskor – hallottuk Agg Gábornétól. – Szerintem az emberek 95 százaléka nem válogatja a szemetet, én sem. Elvégre megfizetjük, hogy elviszik – érvelt egy fiatalember. A zalaegerszegi Mézes Tibor Sólyomnak más a véleménye, hiszen gyerekkora óta környezettudatos szemlélettel él. A hulladékot szétválogatja, természetesnek veszi, hogy a PET-palack a sárga zsákba kerül, s míg nem volt mód az elkülönített gyűjtésre, akkor is ügyelt rá, hogy a levegőt kinyomja belőle, azzal ne telítse a depóniát. A szemétíj mértékétől függetlenül szelektál, bár úgy látja, lehetne honorálni, ha valaki tesz a környezetéért. – Jogos elvárás lenne, hogy ha valaki szelektíven gyűjti a hulladékot, hosszú távon kevesebbet fizessen a szemétszállításért. Ez biztosan ösztönözné a lakosságot a hulladék szétválogatására. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!