Állatvilág

2009.06.29. 09:11

Picur és Tappancs barátsága

Nagykanizsa – A Szan-Dia Fitness SC két versenyzője és edzője, Vágó Diána és húga, Vágó Alexandra gyermekkoruk óta imádják az állatokat. Öt éve családtag náluk Picur, a shi-tzu fajtájú kutya, húsvét óta házinyulat is nevelnek, sőt, a közelmúltban néhány napig még egy ékszerteknőst is gondjaiba vett a család.

Benedek Bálint

– Az egészséges életmód, és az állatok iránti feltétlen szeretet kiegyensúlyozottá teszi a mindennapjainkat – vallják „kórusban” a lányok. – A Zsömi névre hallgató hörcsög volt az első kedvencünk, „aki” azonban sajnos váratlanul elpusztult. Aztán megérkezett a családba az első kutya, Maszat. A shi-tzu (ejtsd: si-cu) fajtájú kutyák közül kitűnt méltóságteljes járásával, és fegyelmezett viselkedésével. Néhány évvel ezelőtt aztán ő is az örök vadászmezőkre távozott. Mindketten nagyon megsirattuk, ugyanis őszinteségével hamar a szívünkhöz nőtt. 


Vágó Alexandra (balról) és Vágó Diána - karjaikban pedig a két kedvenc: Tappancs és Picur
Fotó: Szakony Attila

És ezzel eldőlt az is, hogy a Vágó család nem maradhatott sokáig házi kedvenc nélkül: öt évvel ezelőtt Rádiházáról került Kanizsára a szintén shitzu fajtájú bohókás, vidám Picur. A kutyus pici és gömbölyű fejét dús szőrzet borítja, külön érdekesség a tekintélyes pofaszakáll. A jó természetű öleb leginkább a lakásban érzi jól magát, nem fél az idegenektől, sőt, szeret a társaság középpontja lenni. 

– A tanítványaink egyszerűen rajonganak Picurért, és láthatóan őt sem zavarja a tömeg – folytatta Vágó Alexandra. – Rengeteget lehet simogatni, rendkívül játékos, de imád sétálni, vagy éppen csak futkosni fel-alá a házban. Közben – mint a hasonló parányi kutyák általában – rendkívül éber, élénk, és már számtalanszor bizonyította érzékenységét. 

A „si-cu” egyébként (és a méretek miatt kicsit talán meglepő módon) kínai nyelven oroszlánkutyát jelent, a tenyésztők pedig a kutyák kutyájának nevezik az apró termetű ebet. A Himalája környékéről származó állat bundája rendkívül sűrű, ezért állandó fésülést kíván. – Naponta háromszor visszük sétálni, fegyelmezetten viselkedik az utcán, nem veszekszik a többi kutyával – vette át a szót Vágó Diána. – Nem finynyás, hisz´ főleg házikosztot kap, de olykor néhány speciális jutalomfalatot is beiktatunk az étrendjébe. Természetesen már teljes jogú családtagnak számít, nyaralásra is elkísér bennünket. Indulás előtt belefekszik a bőröndbe, hogy még véletlenül se felejtsük itthon. 

Picur pedig húsvétkor, a házinyúl Tappancs személyében új játszópajtást is kapott gazdáitól. Bár a tapsifüles érkezése váratlan volt, a kutya jól fogadta a jövevényt: néhányszor körbeszaglászta, és azóta nagy barátságban vannak egymással. 

– Az egyik táncosunk kedvéért a piacon egy dobozból választottuk ki a nyuszit – folytatta Alexandra. – Nem kell semmi különlegesre gondolni, Tappancs egyszerű házinyúl fehér alapon, nagy barna foltokkal és égigérő fülekkel. Nagyon pici volt, amikor hozzánk került, de annyira megszerettük, hogy maradhatott, sőt, édesapánk a ház mögötti kertben apró házikót is épített neki. Ott van napközben, éjszakára velünk alszik, nehogy a macskák lecsapjanak rá az éj leple alatt. Legnagyobb meglepetésünkre gyorsan szobatiszta lett, most is a fürdőszobába jár, ha éppen „dolga” van. Kölyökként a zuhanytálcában egy újságpapíron lakott, ahova azóta is visszajár, ám kitett papír nélkül fegyelmezetten vár a pisiléssel. 

Vágóék állatszeretetét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a közelmúltbeli nagy vihar után egy, az utcán bolyongó, két tenyérnyi nagyságú ékszerteknőst is befogadtak. Ám megfelelő hely és szaktudás nélkül őt már nem akarták megtartani – néhány nappal később a Csónakázó-tóban szabadon engedték. 

Dupla névjegy

Vágó Alexandra ● Született: 1986. június 28., Nagykanizsa ● Magasság: 168 cm ● Súly: 55 kg ● Hobbi: fitness, látványtánc, torna, aerobic ● Eredmények: látványtáncban egyszeres Európa-illetve világbajnok, kilencszeres magyar bajnok, diákolimpiai bajnok. 

Vágó Diána ● Született: 1985. március 12., Nagykanizsa ● Magasság: 166 cm ● Súly: 54 kg ● Hobbi: tánc, fitness ● Eredmények: látványtáncban egyszeres Európa-illetve világbajnok, kilencszeres magyar bajnok. ● Edzőként mindketten a nemzetközi versenyeken remeklő tanítványaikra a leginkább büszkék. 



Olvassa el online felületünkön a Kedvencek a ház körül rovat korábbi cikkeit, melyeket közösségi portálunkon, az enteón is megtalál, ahol hozzászólhat a leírtakhoz, elmesélheti a saját történetét, s megmutathatja kedvencét is. 

Nézze meg olvasóink kedvenceit itt! 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!