2014.02.24. 17:35
Ki dobta a söröspoharat?
Zalaegerszeg - A Pécsi VSK-tól szombaton elszenvedett bajnoki vereség (66-76) más megvilágításba helyezett dolgokat a Zalakerámia-ZTE KK NB I A-csoportos férfi kosárlabda-csapatának háza táján.
Ilyen volt a klub hivatalos honlapján hétfőn megjelent hír is, mely szerint a kék-fehérek a következő, tehát a 2014/2015-ös bajnoki szezon végéig meghosszabbították a csapat nemrég kinevezett vezetőedzője, a spanyol Raúl Jiménez szerződését. Ha a csapat nyert volna szombat este, vagy mondjuk most vívta volna diadalmas csatáját a Körmend ellen, nem lenne tovább miről beszélni, hiszen egy trénert, aki ilyenekre képes a csapattal, botorság lenne nem kötni a klubhoz. A Pécs elleni teljesítmény azonban nem tartozott a megismételni való kategóriába.
A ZTE KK ügyvezetője, Podlovics Péter a honlapon kérdés nélkül is sietett az ügyben magyarázatot adni: mint rámutatott, Jiménezt nem elsősorban az eredmények, hanem azok miatt az új és hasznos impulzusok miatt szerződtették, amelyekről vele kapcsolatban a tágabb szakmai stáb, és a csapat tagjai is beszélnek. Az ügyvezető maga is maximálisan elégedett a tréner munkájával, és a döntés indokaként megemlítette azt is: fontosnak tartották, hogy hamar kiderüljön az edző személye, s így vele közösen időben el lehet kezdeni tervezni a következő bajnokságra.
Aztán szombat óta új arcát ismerhetik a ZTE KK hívei a csapat légiósainak. Mondjuk a kanadai Plumb – elsősorban talán huzamos sérülései miatt – korábban sem vívta ki magának azt az elismerést Egerszegen, ami a külföldi játékosokat általában övezi. Boston és főleg Safford azonban biztosan nem játszott még olyan gyengén kék-fehérben, mint most. Pontosan azok a játékosok mondtak tehát csütörtököt ezúttal, akikre amúgy általában számítani lehet, és ez – megtoldva a gondokat azzal, hogy Gáspár ugye félig-meddig betegen vállalta a játékot – túl sok volt a zetéseknek. Másik kérdés, hogy a váratlan és jelentős hanyatlás miért következett be a játékosoknál, de az ügyben lépni kell, mert a ZTE így nemcsak a Pécsi VSK ellen lesz kevés.
Lépéskényszerbe került a klub egy másik eset kapcsán is szombaton, ez pedig az ominózus, pályára repült söröspohár ügye. A ZTE KK hétfőn közleményben tudatta: kivizsgálják a rendbontást. Amit biztosan lehet tudni: az incidens a negyedik negyedben történt, a pohár pedig a néhai B-közép szektorból repült a pályára. A klub kérte és reggelig várta az elkövető jelentkezését, illetve információkat szurkolóktól, akik látták az esetet. A hét első felében – ha másként nem megy – a bejelentések, valamint videófelvételek és fotók segítségével próbálják megtalálni az elkövetőt. Majd a sportági szövetséggel, a rendőrséggel és a biztonsági szolgálattal is konzultálnak a továbbiakról. Azt mindenesetre már most kinyilvánították: „A klub egyöntetű véleménye, hogy függetlenül a csapat és a játékvezetők teljesítményétől, ez a fajta reakció teljesen elfogadhatatlan, a Zalakerámia-ZTE KK megítélését negatívan érintő tett, amely az erkölcsi mellett anyagi kárt is jelent."
A rosszul sikerült szombat este miatt pedig főleg a klub színeiben 35 évvel ezelőtt először NB I-es meccset játszott „nagy öregeket" lehet sajnálni. Halász István, Vágvölgyi Tamás, Lázár Béla Rózsás Gábor, Ivánkovics László és társaik ennél sokkal szebb jubileumot érdemeltek volna.