Zalaegerszeg

2016.12.12. 14:50

Az öreghegyiek batyus karácsonyfája

Zalaegerszeg - A világ mintegy 220 fenyőfaja szombaton egy új családtaggal, a "batyus karácsonyfával" gyarapodott.

Fincza Zsuzsa

A besenyői  Öreghegy polgárőrei, lakói és gazdái egy szépséges ezüstfenyőből nemesítették ki.

A batyuban hozott díszekkel együtt díszítették fel a Öreghegy karácsonyfáját

- Úgy döntöttünk, hogy egy karácsonyváró ünnepséggel zárjuk az évet, s ehhez a fenyőt is "batyuból", vagyis otthonról hozott díszekkel ékesítjük fel - közölte forralt bor készítés közben Dancs István, az egyesület elnöke -. Sikeres esztendőt tudhatunk magunk mögött, túlzás nélkül mondhatom, az egyik legsikeresebb zalai polgárőr közösség  a miénk, hiszen Sebestyén Lajos, az egyesületünk szolgálatvezetőjét választották az év Zalai megyei polgárőrének, Gyenge Tiborné munkáját a Polgárőr Érdemkereszt borz fokozatával ismerték el, s azt, akivel nap mint nap együtt dolgozunk, a térség körzeti megbízottját, Horváth Viktor rendőr főtörzsőrmestert  pedig I. Szent László emlék plakettel tüntették ki. A legfontosabb persze, hogy amióta egyesületünk működik, nem történt bűncselekmény a területünkön, s ez a munkánkat pártoló hegylakóknak és gazdáknak is köszönhető.  Ezért hívtuk meg őket is egy forralt boros, zsíros kenyeres közös karácsonyváró piknikre.

A batyuban hozott díszekkel együtt díszítették fel a Öreghegy karácsonyfáját

Az ötlet Tóth Mária Maja fejéből pattant ki, aki családjával 10 éve költözött Budapestről az Öreghegyre, és fontosnak tartja, hogy akár egy faluban, összetartó közösséggé formálja a hegylakók és az itt gazdálkodók társaságát.

Karácsonyváró ünnepség az öreghegyi kápolnánál

- Ez csak a kezdet! Jövőre már betlehemet is építünk és lesz adventi koszorúnk, amin vasárnaponként gyertyát gyújtunk - ígérte Maja, s addig is kemence-meleg töpörtyűs pogácsával és kuglóffal kínálta a vendégeket.

Karácsonyváró ünnepség az öreghegyi kápolnánál

Amúgy a kenyér is hegyi termék, László Istvánék kemencéjében sült, a forralt bor alapanyagáért sem a kocsmában álltak sorban, sőt a fenyőfa is a közelben, Németh Jenőék birtokán cseperedett fel. S mert senki sem érkezett üres kézzel, valóságos terülj, terülj asztalkámmal mellett ünnepelhették első közös karácsonyfájukat az öreghegyiek.

Karácsonyváró piknik az Öreghegyen. A képen Artúr, a hegy kutyája, mellette jobbra Dancs István a polgárőr egyesület elnöke, Gyenge Tiborné, akinek munkáját Érdemkereszttel ismerték el és Gyenge Tibor

- Hát nem jobb itt, mint a zsúfolt városban? - tette fel a költői kérdést Pálfi Lászlóné és Paluska Sándor, akik 13 éve élnek a hegyen.

Tóth Mária Maja készíti a forralt bort

Az ünnepváró pikniken részt vett Gecse Péter Zalaegerszeg alpolgármestere, a térség önkormányzati képviselője is, aki a város vezetése nevében megköszönte  a polgárőrök munkáját, s azt lelkesedést, amellyel élővé teszik Öreghegy mindennapjait.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!