2016.03.03. 15:07
Miért bontották le a templom kerítését?
Vasboldogasszony - A napokban lefűrészelték a településen a már 1409-ben említett templomot körülvevő kerítés faszerkezetét, csak a téglaalap maradt meg.
A 570 fős falu meglepődött lakóinak és a Vasboldogasszony Templomának Megóvásáért Alapítvány nevében Kálmán Imre tájékoztatta a helyszínen a Zalai Hírlapot. Kiderült, a helyi önkormányzat egy 2014-es határozatát váltotta tettekre a bontással, mondván, nem illik a szépülő faluképbe. (A község központjában szabadteres kialakításban játszótér, emlékpark, parkoló, több virágos sziklakert létesült, megújult az itt álló községháza és a helytörténeti gyűjteménynek helyet adó épület.) Ennek ellenére sokakat elszomorított a kerítés ügye, mivel a nyolcvanas években közadakozásból húzták a templom köré a templomba bevezető járdával együtt. Kálmán Imre és a vele egyetértők elmondták, ráadásul a kerítés az egyház tulajdonát képező földterületen van, ezt a földhivatali bejegyzésekben ellenőrizni lehet. A döntéssel egyet nem értők rendkívüli testületi ülést kezdeményeztek, mivel hiányolják közös ügyeik megbeszélését.
Amíg a templom előtt beszélgettünk, s láttuk a fal mellett pihenő lebontott kerítést, megérkezett hozzánk Mazzag Géza vasboldogasszonyi polgármester, aki állt a kérdések és a kifogások elé.
Kálmán Imre és Mazzag Géza a templom volt kerítésénél. Hétfőn rendkívüli testületi ülést tartanak az ügyben
Fotó: Katona Tibor
- Biztos vagyok benne, hogy nem történt birtokháborítás, az egyház az előző plébános úron keresztül ismerte a határozatunkat, s új papunk, Kiss Gábor László is tud a faluszépítő munkánkról, valamint a műemléki felügyelőség is kapott tájékoztatást arról, hogy funkcióját veszítette a kerítés - mondta. Közben nemcsak a mi kérdéseinkre válaszolt, de tájékoztatta a jelenlévőket: a rendkívüli ülést hétfőre összehívják, s mindenkit várnak, hogy megbeszélhessék közös dolgaikat.
A polgármester képeket is mutatott, amelyek az elmúlt 8 évben megvalósult változásokat dokumentálták afféle „ilyen volt, ilyen lett" fotópárokkal. A létrehozott érték 150 millió forintot tesz ki.