2012.06.01. 13:52
"Történelmi" út előtt lövészeink
Zalaegerszeg - Lezárult a lövészeknél a versenyszezon tavaszi sorozata. Nyáron sem lesz szünet, folytatódnak a versenyek, ráadásul a PLE Zalaegerszeg két tagja már úgy készül, hogy világbajnoki résztvevő lesz. Nagy György és Simon László reméli, el is jut Németországba.
Az egerszegi sportlövők jól kezdték a tavaszi szezont, és Simon László valamint Nagy György is készülhet az elöltöltős vagy történelminek is nevezett fegyveresek világbajnokságára, melyet augusztusban a németországi Pfhorzheimben rendeznek. A PLE többi tagja is jó eredményeket ért el tavasszal, így a március végi egri légfegyveres ob-n a légpisztolyosok 20 lövéses számában Bognár Tamás a második, Góra Balázs a harmadik, míg Németh Ferenc az ötödik helyen zárt. A csapatversenyben az egerszegiek szintén dobogóra áltak Bognár Tamás, Góra Balázs, Bálint Attila összeállításban, akik az ezüstérmet szerezték meg. A légpisztolyosok 60 lövéses számában a februárban az Eb-n is járt Tátrai Miklós most ötödikként zárt.
Visszatérve a történelmi lövészekhez, Nagy György jó ideje műveli ezt a műfajt, s ma már öreg rókának számít a szakágon belül, de a klubon belül már egy követője is akad Simon László személyében.
- Egy válogatósorozat végén jelölték ki a tíz fős magyar csapatot a vb-re, szerencsére Egerszegről ketten is bekerültünk a csapatba - osztotta meg velünk a jó hírt a több évtizedes lövésztapasztalattal bíró Nagy György. - Jómagam korábban is utazhattam volna a vb-re, de akkor anyagiak hiányában meghiúsult mindez, most viszont mindenképpen ott akarok lenni és így van ezzel Simon Laci is.
Nagy György a hadipuskás számban indulhat, amihez persze korhű jelmez is dukál, s ennek beszerzése szintén kihívást jelent, ugyanis a lőeredmények mellett ezt is pontozzák a bírók.
Simon László jóval fiatalabb, azonban mégis megragadta a történelmi fegyverek világa, ő a revolveresek között lőtt a tavasszal országos rekordot.
- Korábban én is a jól bevált légfegyveres számokban kezdtem, s többször láttam Gyurit lőni ezekkel a korabeli fegyverekkel - így az időközben a lőtérre érkezett Simon László. - Kipróbáltam, s egy idő után eldöntöttem, hogy ebben látok nagyobb fantáziát, szerencsére az eredmények is alátámasztják az akkori döntésemet. Ha már beválogattak a magyar csapatba, én is szeretnék kijutni a világbajnokságra, amely komoly kihívást jelent.
A két lövész tehát készül és remélik, hogy eddigi fáradozásaik nem vesznek kárba.
Reneszánszát éli a szakág
A történelmi pontlövész versenyeken általában korabeli reprodukcióival lőnek a versenyzők és a fegyverek adják a kategóriákat is, annak függvényében, hogy revolverekről, párbajpisztolyokról, vagy hadipuskákról és társaikról van szó. Mindenesetre Európában is reneszánszát éli a szakág, s az sem ritka, ha valahol előbukkan egy-egy száz, vagy még annál is idősebb fegyver a lőállásokban - de ez valóban nagyon ritka... Na és beszerezni egy ilyen fegyvert sem éppen olcsó mulatság.