Rendőrségi

2012.03.21. 18:49

’’Darabolós’’ technikával hamisított bérleteket

Lebukott kedden a sokáig ismeretlen kollázs-készítő mester, aki helyi járatokra szóló buszbérleteket gyártott nagy türelemmel a zalai megyeszékhelyen.

Arany Gábor

-  Az elmúlt évben tizenhét esetben jártunk el a Zala Volán feljelentése alapján, mert az egerszegi helyi járatokon az ellenőröknek hamis buszbérletet mutattak fel utasok - kezdte az előzmények ismertetését a zalaegerszegi rendőrkapitányságon az ügy vizsgálója, Gaál Brigitta törzszászlós. - Szinte mindegyik alkalommal a korábbi, már lejárt bérletek feldarabolásával készült az új, az aktuális hónapra érvényes bérlet. A lebukott utasok pedig azt állították, hogy maguk gyártották a bérletet, amivel magánokirat-hamisítást követtek el. Ennek büntetési tétele egyébként egy év szabadságvesztés is lehet, és a szolgáltató kérheti kárának megtérítését is. Az eddig vizsgált ügyekből tizennégyet már le is zárt a bíróság - tette hozzá.

Mint Gaál Brigitta elmondta, a hamisítók nem pihentek az idén sem, mert márciusig újabb három házi gyártású bérlet miatt kérték a rendőrök intézkedését az ellenőrök. A hétfőn a 8-as helyi járaton lebukott férfi utast a járőrök - ahogy minden ilyen esetben  - előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. Ekkor fordulatot vett az ügy, mert a nyomozók látókörébe került egy ötvenes éveiben járó zalaegerszegi férfi, akitől a gyanú szerint a hamis bérlet származik. Ismerős volt a neve a rendőrök számára, mert vele szemben hasonló bűncselekmény miatt már februárban is folytattak eljárást.

Kedden tartottak nála házkutatást, és ekkor további hamis bérletek, fel nem használt, lejárt bérletek, illetve már gyártásra előkészített és más bérletekből kivágott számok, hónapnevek kerültek elő.

A gyanúsítottként kihallgatott munkanélküli férfi nem ismerte el a magánokirat-hamisítást. A büntetőeljárás szabadlábon hagyása mellett folyik ellene, tudtuk meg Gaál Brigittától.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!