Az emberszívű Knut

Végig kísértem élettörténetét.
Knutot születésekor magára hagyta egykori cirkuszi primadonna mamája, aki valószínűleg szeretetlenül élte le életét: hol szűk vasketrecben, hol rivaldafényben. Cirkuszból került a berlini állatkertbe, ahol egy nyalka jegesmedve-legényben társra talált. De a szerelem gyümölcsével nem tudott mit kezdeni. Aki nem kapott szeretetet, az adni sem tud.
A magatehetetlen újszülöttet értő kezek vették gondozásba: a medvék egyik gondozója, Thomas Dörlein, aki az állatkert állatorvosa segítségével szakszerűen összeállított mackótápszerrel óránként etette, fürösztötte, olajozta érzékeny bőrét; mikor kinőtt az inkubátorból, ágyába vette maga mellé a kis bocsot. A pót-papa odaköltözött a medveházba és éjjel-nappal együtt volt a kis védencével. A kicsi ragaszkodással, gyöngédséggel viszonozta a gondozó szeretetét; boldogan dorombolt neki, mint egy kiscica, szopta az ujját, követte, mint egy kutya az állatkert parkjában.

Első születésnapjára jégtortát kapott, melynek közepén nagy darab lazac várta, hogy a díszebéd desszertje legyen.

Kamaszodott. Kinőtte ládából kialakított kuckóját. Kapott egy nagyobb lakást: egy szobát, ahonnan ki-be járhatott, de a szoba egyik fala vasrácsból épült. Megszagolta a furcsa alkotmányt. Hideg volt és idegen-szagú. Thomasszal azért sokat játszott. Volt kis vízmedencéje, homokozója, élte az állatkerti medvebocsok életét és boldog volt, hisz ott volt a Papa, akinek olyan jó volt ölébe hajtani buksi fejét, akinek gyönyörűség volt szopni az ujját, és aki olyan elérzékenyülten hallgatta recsegő dorombolását. 

Papa. Mit meg nem tesz egy Papa a gyermekéért. Thomas beugrott a medencébe, becsalogatta a vízbe kis bocsát, úszni tanította, ami nem is volt egyszerű. Knut először félt a víztől, amit valószínűleg a szülei sem ismertek igazán. De ahol Papa van, ott ő is biztonságban érezheti magát, mert Papa maga a jóság, a biztonság,, a szeretet.

 Aztán jött a döntés: Knut nem lehet egy-gazdás jegesmedve. Hozzá kell szoknia más ápolókhoz is. Thomast pár napos szabadságra küldték. Knut továbbra is mindent megkapott. Az új gondozó is játszott vele, de Knut csak szívettépően ordított. Lassan újra elfogadta az ételt, de szemefénye megtört. A Papa érkezésekor tomboló örömben tört ki, a medvei szív szeretetének minden melegével bújt hozzá és ismét együtt hemperegtek a kifutó gyepén.

A boldog gyermekkor azonban véget ért. A Papa szívinfarktusban meghalt. Mikor más állatok gondozását bízták rá, messziről hallotta Knut könyörgő sírását, nyöszörgését. Odament volna, de a munkafegyelem mást parancsolt. Hogy szerette volna megölelni, simogatni, becézgetni  szíve ezt már nem tudta elviselni. Egy ér megpattant, szíve meghasadt, és csak az égből láthatta már lelki szemeivel gyermekének szenvedését.

Minden megváltozott. Knut, a jegesmedve, az állatkert első számú kedvence mind ritkábban mutatkozott a közönség előtt. A látogatók hosszú sorokban álltam a medve-medence kerítése mellett, de a Medve mind ritkábban csobbant a vízbe. A sajtó arról írt, hogy Knut bundája piszkos, szürke, gondozatlan. Persze, kánikula volt, kiszáradt a fű a kifutóban, a homokos föld beleragadt a medvebundába.

A következő újsághír: Knut lesoványodott.

A Bölcsek Tanácsa menyasszonyt javasolt Knutnak. Ez majd jobb hangulatra deríti a szomorú medvét. Egy másik német állatkertből megérkezett egy gyönyörű medvelány. Ráadásul még egy barátnőt is hoztak mellé. Így hármasban mulatták az időt a jegesmedve kifutóban.
Knutra közömbösem hatott a társaság. Szinte testvérként fogadta be a jövevényeket. Szerelemről szó sem volt. Knut hangulatára nem hatott a két medvehölgy. A nap nagy részét magányosan töltötte a sziklák között. Elbújt a fény elől. Sokszor a hívó szóra sem jött elő.
A sziklák, a barlang, a vízcsobogás álomba ringatták. Szép álma volt: újra kicsi medvebocs volt, a Papa játszott vele, Papa ujját szopta és ő hangosan dorombolással mondta el, hogy mennyire szereti. Erre a hangos dorombolásra ébred fel. A recsegő dorombolás hörgéssé változott és körös-körül minden felforrósodott. Égetően forró lett a szikla, a levegő, a talpai alatt parázsként izzott a kifutó.

Vizet! Gyorsan a vízbe!
Támolygó léptekkel igyekezett a medencéhez, szeme előtt táncoltam, a sziklák, az utak... mintha a Papát látná a vízben... Ott tanult úszni, és Papa ölelte át, mikor utolérte... Mélyen lehajolva kutatta a vizet... igen, ott lehet, csak nem látja tisztán, mert hullámzik a víztükör...
A Medve állt a medence szélén, tétován elindult, lassan ugrani készülődött, majd összerogyott és belecsúszott a vízbe. Lemerült. A kerítésnél állók várták, hogy újra feljöjjön és láthassák, de a kedvenc, az imádott fehér Medvesztár nem mozdult többé. Élettelenül lebegett a vízben, örök álomban, a boldog emlékek tengerén.

Knut, drága Knut, te emberszívű Medve, te örökké velünk maradsz. A hűség, a szeretet jelképe lettél, szívünkben élsz.

Újsághír 2011.03.21.
Berlin: Négy évvel ezelőtti felvétel Knutról, a világ leghíresebb jegesmedvebocsáról, akit születésekor anyja eltaszított magától, és akit gondozója  az azóta elhunyt Thomas Dörflein  mentett meg. Knut híresség lett, neki köszönhetően a berlini állatkert forgalma nagyot emelkedett.

Beküldte: Nagykárolyi Márta