Nemesapáti

2011.02.15. 09:40

Szent Mihály visszatért Nemesapátiba

Szent Mihály arkangyal a barokk-szószék tetejéről vetette vigyázó szemét nemesapáti hívő népére. Aztán, úgy egy pár évtizeddel ezelőtt – sok más műemlékkel együtt – „eltűnt”, hívatlan látogatók fosztották ki az Isten házát. S, hiányérzete támadt az embernek, ha a mívesen faragott, majd’ 260 éves pulpitusra tekintett. Az évközi hatodik vasárnaptól ismét Szent Mihály óvja a gonosztól a templomba betérő lelkeket.

Horváth László

Szent Mihály (Mihály arkangyal másnéven Michael arkangyal) egyike a 7 arkangyalnak (főangyalnak), ő a mennyei hadak nagy vezére és győztes harcosa. Ünnepnapja szeptember 29. Jelképe hatalmas kardja, mellyel legyőz minden gonoszt, akaratereje hatalmas, mint ahogyan ő maga is. Isten iránti hűsége megingathatatlan. Neve a héber „mi ká él” = „ki olyan, mint az Isten?” kifejezésből ered.


A zsidó és az erre épülő keresztény hagyomány szerint Szent Mihály arkangyal az Istenhez hűséges angyalok vezére, akik Isten oldalán állnak a lázadó angyalok, azaz a gonosz lelkek elleni harcban. Az Istenhez hűséges angyalok jelszava, csatakiáltása: Ki olyan, mint az Isten?!, aminek voltaképpeni értelme ez: Senki sem olyan mint az Isten, vagyis: Isten a leghatalmasabb, ő a győztes, őt kell Úrnak elismerni, őt kell szolgálni. A művészetben általában szárnnyal van ábrázolva, egyházi ruhában, vagy harci öltözékben (karddal, pajzzsal és kopjával). Többször ábrázolják mérleggel a kezében, mint a jó és  a rossz eldöntésére hivatott személyt. Mihály arkangyal képe megjelenik a magyar Szent Koronán is. A magyar néphagyományban Szent Mihály ott van a haldoklók mellett, segít elhagyni a földi világot, átkíséri a lelkeket a túlvilágra. Ehhez a jelenséghez kapcsolódik a Szent Mihály lova elnevezés. Innen a magyar néphagyományban a Göncölszekér másik neve, Szent Mihály szekere, sőt, a Tejút egyik középkori neve Szent Mihály útja.


Bizony-bizony,  már régóta bántotta az apátiak szemét az üresség, ezért a közelmúltban a helybéliek felújították maguk erejéből a szószéket, majd felkeresték Boa Endre letenyei fafaragót, akinek munkái ismertek a megyén túl is. Többszöri egyeztetést követően elfogadta a felkérést az 55 éves fafaragó-szobrász. A hársfából készült, aranyozott Szent Mihály szobrot az elmúlt hétvégén helyezték el az új talapzaton (melyet Takács Attila készített).

A szobor szentelését 2011. április 23-án, Nagyszombaton, a húsvéti örömünnep kezdetén tartják Nemesapátiban, a Szent Miklós plébánia-templomban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!