2013.06.08. 16:45
Győrújfalunál dolgoznak a kanizsai önkéntesek
Győrújfalunál segédkeznek az árvízi védekezésben a nagykanizsai Fidesz-csoport szervezésében reggel útnak indult önkéntesek, tudtuk meg Karádi Ferenc alpolgármestertől, aki maga is a helyszínen dolgozik.
Mint azt az alpolgármester elmondta, nagy melegben és tűző napon folyik a munka, ami emiatt is igencsak fárasztó, de az emberek - köztük sok falubeli - bizakodóak.
A töltés víz felőli oldalán a katasztrófavédelmi szakemberek fóliaburkolatot helyeztek el, ezzel szeretnék megakadályozni a szivárgások kialakulását. Karádi Ferenc szerint körülbelül egy órája változatlan a Duna vízszintje, nem mozdul se le- se felfelé, a korona teteje alatt körülbelül 50-60 centiméterrel áll. A gát település felőli oldala, azaz a talajszinttől mérve viszont 5-6 méter magas a vízszint, ami azt jelenti, ha valahol átszakadna a gát, óriási pusztítást végezne az iszonyatos víztömeg. Az alpolgármester azt is hozzáfűzte, nagyon sok karitatív szervezet van jelen, melyek ellátják a dolgozókat étellel, itallal, így azok nem szenvednek hiányt semmiben. Kérdésünkre azt válaszolta, várhatóan este hazaindul a kanizsai önkéntes csapat.