2011.05.23. 02:28
Bort locsoltak a szoborra, hogy jobb legyen az idei termés
Zalakaros hagyományainak megfelelően idén is megünnepelték Szent Orbán-napját a dél-zalai fürdővárosban. A napot kiváló hangulatú Orbán bál zárta.
Mint elhangzott, az Orbán kultusz kialakulása az elzászi borvidékről származik, hiszen a szentté avatott pápa ereklyéit 849-ben egy elzászi kolostorba vitték, ahol nagy kegyelettel őrizték. Ott alakultak ki különböző, a szenthez kötődő szokások - például az Orbán-napi körmenet, mely során az egykori pápa szobrát borral locsolják, megkoszorúzzák, no és persze jó termésért fohászkodnak hozzá.
Ez utóbbi szokáshoz Zalakaroson is ragaszkodtak a szombati ünnepség szervezői: a helyi Dalárda műsorát követően Kalapáti János atya kérte Isten áldását a zalakarosi szőlőtermesztők, borosgazdák munkájára, majd Novák Ferenc polgármester borral locsolta meg a Szent Orbán-szobrot. Ezután a Zöld Ág és a Bottal-fogó Táncegyüttesek adtak nívós műsort, a napot pedig hangulatos bál zárta a Szent Orbán borozóban.