Nagykanizsa

2010.08.27. 02:28

Csatornaépítés: felejthetetlen pillanat a falu életében

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv Nyugat-dunántúli Operatív Program támogatási rendszeréhez benyújtott, Szennyvízkezelés korszerű megoldása Beleznán című pályázatával 383 millió forintos támogatást nyert a falu önkormányzata.

Kelemen Valéria

Jancsecz Lajos polgármestertől hallhattuk: a pályázatot közel egyéves gondos előkészítést követően, 2009 szeptemberében nyújtották be. A lakossági hozzáállás is példaértékű volt, hiszen a háztartások 83 százaléka jelezte a csatlakozási szándékát. - A támogató levelet 2010. február 22-én kaptuk kézhez - említette a polgármester, hozzátéve: községük életében ez felejthetetlen pillanat, hiszen ekkora összegű támogatást még soha nem sikerült elnyerniük. - Szerencsére eredményesen lezajlott a közbeszerzési eljárás, amely során kiválasztásra került a kivitelező (Szabadics Kft.), s a projekt pénzügyi bonyolítására megalakult Víziközmű társulat közreműködésével elkezdődik a lakosság részéről a közműfeljesztési hozzájárulások befizetése, majd azt követően a kivitelezés is. A beruházás várhatóan 2011 novemberében készül el.

Ezek is érdekelhetik