Lóerő

2013.02.21. 16:50

Feleannyi halálos baleset Zalában

Zala megye - Felére csökkent a közúti közlekedés zalai halálos áldozatinak száma 2008-2012 között. Az összes, személyi sérüléssel járó balesetben pedig 13 százalékkal kevesebben szorultak orvosi ellátásra.

Arany Gábor

A Zala Megyei rendőr-főkapitányságtól kapott kimutatásból kiolvasható, hogy a 2008-beli 37 halálos áldozattal járó 33 balesethez képest tavaly 17 balesetben 18-an vesztették életüket. A súlyos és könnyű sérüléses balesetek már nem mutatnak ilyen kedvező képet, de ott is határozott a csökkenés: 522 balesetben 713-an sérültek meg 2008-ban, míg tavaly 503 baleset után 633 személyt kellett ellátni. Ami viszont nem változott az évek alatt: leggyakrabban a sebesség helytelen megválasztása vezetett a bajhoz: közel 200-220 esetben. Nagyjából fele ennyi alkalommal (100-120) az elsőbbségadás elmulasztása okozott galibát. Szintén alig változott az ittasan okozott balesetek száma, ami Zalában évente 80 körüli.

Az idei első hónap országos statisztikáját tekintve a közlekedésbiztonság évek óta tartó javulása nem tört meg. (Ehhez nagy segítséget nyújtott az időjárás, a dunántúli több napos havazás.) Januárban összesen 886 személysérüléses közúti baleset történt hazánkban, ez 13,81 százalékkal kevesebb az elmúlt év azonos időszakával - akkor 1028 balesetet regisztráltak.

Javulás 2008. és 2012. között: a zalai utakon a közlekedési balesetekben tizenhárom százalékkal csökkent a megsérült személyek száma

A halálos, a súlyos és a könnyű sérüléses balesetek 34, 14, illetve 12 százalékkal csökkentek. A balesetekben 35-en vesztették életüket, míg tavaly január végi statisztika 47 áldozatot mutatott. Az ittasan okozott személyi sérüléssel járó közúti balesetek számában is kedvezően alakult: tavalyi 104-gyel szemben idén január 31-ig 77 ilyen baleset történt, ami 26 százalékos csökkenés. Az ittasan okozott baleseteknek aránya az összeshez viszonyítva 10,12 százalékról 8,7-re csökkent.

A közúti balesetek legfőbb okaiban, sorrendjében nincs változás: az esetek 36 százalékát a gyorshajtás számlájára lehet írni (313 baleset), az elsőbbségi jog megsértése miatt 221 baleset (részaránya 25 százalék), a kanyarodási szabályok megszegése miatt pedig 97 baleset (részaránya 11 százalék) történt.

A közúti balesetek kétharmadát a személygépkocsi-vezetők okozták, igaz, arányuk a legmagasabb a közúti forgalomban. A tehergépkocsi-vezetők rovására a balesetek tizede, az autóbusz-vezetők számlájára pedig az összes baleset egy százaléka írható. A kerékpárosoknak a balesetet okozók körében betöltött aránya a tavalyinál hidegebb és csapadékosabb január ellenére elérte a 6 százalékot (57 balesetet okoztak kerékpárral a 201-ben 67-et). A „motoros" kétkerekűek vezetői (a segédmotor kerékpárosok és a motorkerékpárosok) ennek felénél kevesebbet, összesen 23 balesetet okoztak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!