Lenti

2016.11.14. 12:11

Katasztrófavédelmi gyakorlat

Lenti – Az elmúlt hétvégén tartották a helyi települési önkéntes mentőcsoport rendszerbe állító és minősítő gyakorlatát.

Korosa Titanilla

Az önkéntesek szombaton a csapadékos téliesre fordult időben életszerű időjárási körülmények között, szinte katasztrófa közeli helyzetben vettek részt a vízkár-elhárítási gyakorlaton. A Kerka-patak árterében végrehajtott minősítő és rendszerbe állító gyakorlat során a mentőcsoport tagjai két kárhelyszínen a homokzsákok megfelelő töltését és elhelyezését, illetve a nyúlgát építését és a buzgárok elfogását is gyakorolták a bokrozás, az érintett területek tisztítása és a víz elfolyását segítő tevékenységek mellett.

A homokzsákos védekezés gyakorlására nagy hangsúlyt fektettek a minősítő és rendszerbe állító gyakorlaton

– Idén februárban alakult meg a 9 fős települési mentőcsoport. A 2014-es árvíz jelentős anyagi károkat okozott a városban és bár akkor is sikerült mozgósítani a lakosságot, akik többszörösen is helyt álltak, de az árvízi helyzet azt is világossá tette, hogy szükség van szervezett csoportra – mondta Horváth László polgármester. – A gyakorlat során elméleti felkészítésre és gyakorlati munkára is sor került, valamint esküt is tettek az önkéntesek.

Mint elhangzott: az önkéntes mentőcsoport célja, hogy a városban keletkező katasztrófa helyzeteknél közreműködjenek, egyrészt a megelőző, másrészt az elhárítási és a helyreállítási munkákban.

– A gyakorlaton árvízhelyzet megoldására készültünk – folytatta a polgármester. – A Kerka-patak árteréből távolítottunk el kidőlt fákat, növényzetet, melyek árvízi helyzetben a víz útját akadályozhatják. A másik feladat a szakszerű homokzsákos védekezés betanulása és gyakorlása volt.

A polgármester örömét fejezte ki, hogy megalakult az önkéntes mentőcsoport a városban, melynek létszáma tovább bővíthető és többen is érdeklődtek már csatlakozási szándékkal.

– Riasztás esetén 12 órán belül rendszerbe kell állni a mentőcsoportnak, mely a sikeres minősítő gyakorlatot követően immár igénybe vehető a katasztrófahelyzetek megoldásában – tette hozzá Horváth László.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!