Lenti

2009.05.12. 02:29

Minden, ami kézműves

Zalabaksa - Csont-, fa- és tojásfaragások, hímzések, gyöngyfűzések, festmények és néprajzi eszközök láthatók Horváth Ottó nemrég megnyílt kézművesházában. A gyűjteményt folyamatosan látogatják az érdeklődők, tegnap délelőtt például a helyi óvodások jártak ott.

Gyuricza Ferenc

A fiúkat főleg a csontfaragások kötötték le, főleg a dámlapátok, amelyek vadászati jeleneteket, viaskodó bikákat ábrázoltak. A lányok a tojásfaragások iránt érdeklődtek, s az óvoda vezetője, Jáger Györgyné, egyik-másik különlegességet kézbe is vette, s úgy mesélt a kicsiknek a kézműves hagyományokról.

- Az óvodánkban a gyerekek életkorának megfelelő szinten foglalkozunk a kézművességgel, húsvét környékén például festettünk tojásokat - magyarázta. - Ám a mai látogatásunk során elsősorban azt szeretnénk megmutatni a gyerekeknek, hogy milyen értékek vannak ebben a faluban, hiszen amit itt láthatnak, az majdnem csodaszámba megy.

- Két-három éve vetődött fel annak ötlete, hogy egy bemutatótermet alakítsak ki, hiszen erre az időre nemcsak rengeteg saját munkám készült el, de ismerősöktől, barátoktól és pályátársaktól gyűjtött kézműves termékekből is hatalmas mennyiséggel rendelkezem - mesélte Horváth Ottó. - Úgy vélem, a nagyközönség számára is érdekes lehet mindez, ezért egy ingyenes kiállítóteremmel szerettem volna hozzájárulni a megyénk kulturális értékeinek bemutatásához, illetve az idegenforgalmi kínálatához.

Horváth Ottó hozzátette: a tárlatot nemcsak a szervezett csoportok látogatják, de gyakran magánszemélyek - köztük külföldiek - is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!