Omar Bashir, a lant félig magyar hercege

Kiválóan beszéli a nyelvünket, édesapja még Kodály Zoltánt is okította a klasszikus arab lant művészetére és otthonának, igazi hazájának pedig Magyarországot tekinti Omar Bashir Oud. A húros hangszer szakavatott mestere a Kanizsa Nemzetközi Jazz és Világzenei fesztivál fellépőinek sorát gyarapította, igazi unikumként.

– Bejártam az egész világot – kezdett kalandos életének felgöngyölítésébe az előadóművész. – Kelettől-nyugatig mindenhol megfordultam. Színpadokon, rendezvényközpontok százaiban léptem fel, szólóban és különböző formációkkal egyaránt. Sok új zenei impulzus ért mindenütt, egy „valami” azonban nem változott: hogy a lantjaim nélkül soha nem álltam pódiumra. Pedig mennyire utáltam ezt a hangszert kisgyermekként!

Legalábbis öt esztendős koráig iszonyodott az arab lanttól, az „oud”-tól. Omar akkor még szülővárosában, Budapesten élt családjával: testvéreivel, magyar ajkú édesanyjával és arab származású atyjával. Az édesapát, a Bartók és Liszt-díjas néhai Munir Bashirt „a lant királyaként” ismerte és ismerte el a világ. Ő adta fia kezébe először az oud-ot. Már Irakban, ahová időközben költöztek.

Omar Bashir – mindenütt sok új zenei impulzus érte (Fotó: Szakony Attila)

– Amikor gyerekként lantot adtak a kezembe, mindig összetörtem őket. Majd – egyik percről a másikra – mégis beleszerettem, természetesen apámnak köszönhetően. Alig múltam öt éves, és már játszani tanított. Napi öt-hat órát gyakoroltam: ahogy mélyült a tudásom, úgy a lant iránti szeretetem. Hétesztendősen a bagdadi konzervatórium diákja voltam, két év múlva koncerteztem is. Egy évvel később, 10 évesen, pedig már abban az intézményben tanítottam társaimat a lantra, ahol korábban még tanultam.

De milyen is a klasszikus arab lant? Omar Bashir az igazi arab lantot kicsit a mandolinhoz, kicsit bendzsóhoz hasonlónak írta le. S az oud „kisfia” a gitár is – jegyezte meg viccesen.

– A lantot épp e hangszerek miatt mindenhol ismerik a világon. Azonban a hangszer klasszikus változata, amin jómagam is játszom, időszámításunk előtt 2300-ból származik. Az arabok vitték be később Európába. Ahova aztán mentek cigányok is – a flamenco stílus például így született meg, miként ennek fő eszköze, a gitár. Önálló hangszerként pedig Bach használta először a lantot Európában.

A kis lanttörténeti kitérő után ismét sorsának alakulásáról mesélt Omar. Saját szavaival élve, időközben elegük lett az iraki háborúból, így 1991-ben visszajött Magyarországra a Bashir család. Az ifjú tehetség ekkor már jónéhány nagyobb koncertet tudhatott maga mögött és kialakult előadóművészi-irányvonala is. A kelet és a nyugat világát ötvözte játékában.

- Budapesten beiratkoztam a Zeneakadémia ének, szolfézs és karvezetés szakára. Mindig imádtam a magyar népdalokat, az egyetemi évek alatt még többet megismertem. Később pedig fel is dolgoztam őket. Büszkeséggel tölt el mind a mai napig, amit Sebestyén Márta, a híres népdalénekes mondott egyszer nekem: „Omar, szeretek veled dolgozni, mert a te improvizációd olyan, mintha magyar zene lenne.”

1997-ben azonban törésvonal következett be a művész életében: édesapja elhunyt. A fájdalom viszont – mint Omar hangsúlyozta – „új utakat” nyitott karrierjében. Ekkortájt alakította ki egyedülálló zenei stílusát. Aminek az is köszönhető, hogy mindenünnen felvett valamit a világból, amerre járt. Például fél évig élt cigányokkal Spanyolországban, de más nemzetek zenészeitől – köztük a „mi” Szakcsi-Lakatos Bélánktól – is sokat tanult.

– Fűszerezni kezdtem a dalaimat. Keleti és magyar ízesítőkkel is megszórtam őket, majd beléjük kevertem, amit csak tudtam. Adtam hozzá balettet, filmzenét, meditációt, népzenéket, de még hastáncot is. A több tucat lemezem híven tükrözi mindezt. Bennük, ahogy bennem is, elfér az egész világ