2012.01.26. 20:45
Mitől város a város?
A város, a polgár, az urbanizált létforma forrásvidékét kutatja a szomszédvárban megjelenő, 50. évfolyamába lépett Életünk című folyóirat januári száma.
A periodika a Szombathely, a mi városunk című kettős interjúval nyitja a tematikusnak is felfogható lapszámot. Gál József két szombathelyi építészt, Heckenast Jánost és az azóta elhunyt Mátis Lajost faggatja vasi kötődéseikről, a szombathelyi építészeti értékekről, véleményüket a saját életművük megítélésének tükre elé állítva. A két városépítő arról is vall, melyik megyeszékhelyi épületet miért tartja a város arculata szempontjából meghatározónak, melyik a kedvence. A felsorolás nekünk, zalaiaknak is ismerős: a püspöki palota, a székesegyház, a zsinagóga, a Centrum áruház szecessziós épülete, az újabb időkből pedig a sportház, az Aréna, a képtár került a pozitív listára.
Olvasván a szakemberek avatott nézőpontú vallomásait, elgondolkodunk, vajon saját lakóhelyünk épített környezetéből mi is áll legközelebb a szívünkhöz. (A lap az interjút régi épületfotókkal illusztrálta.)
A szépirodalmi rovatban hárman is szólnak egy-egy esszében a vasiak nagy költőjének, Berzsenyi Dánielnek tán legismertebb verséről, a Közelítő tél címűről. Közülük a legizgalmasabb az olasz Antonio Sciaccovellié, aki az itáliai költőknek a halállal mint lírai témával foglalkozó verseivel veti össze Berzsenyiét.
A közelmúlt históriai eseményei közül az ’56-os kesztölci köztársaság hiteles történetét Marek Viktor tárja fel.