Egy alkotó, aki nem akarta saját elképzeléseit a néző szájába rágni...

Moholy-Nagy László ahhoz a legendás magyar művészgenerációhoz tartozott, amely a múlt század tízes-húszas éveiben hagyta el az országot, s külföldön vált világhírűvé.

A Ludwig Múzeum kiállítási sorába logikusan illeszkedik a Moholy-Nagy műveit bemutató tárlat: Robert Capa, Kepes György és Martin Munkácsi után a Bauhaus arcaként befutott fotográfus-festő-iparművész Moholy-Nagy műveit mutatja be a múzeum.

A tárlat anyagát egy spanyol kurátor, Oliva María Rubio állította össze, a világ több mint húsz múzeumából és magángyűjteményekből származó, mintegy kétszáz műtárgyat és dokumentumot felvonultató kiállítás Madrid, Berlin és Hága után érkezett Budapestre, ahol hazai gyűjteményekben őrzött kiadványokkal egészült ki.

A kiállítás 1922-től tekinti át a sokoldalú életművet, Moholy-Nagy fényképeit, fotogramjait, filmjeit, fénnyel készült munkáit helyezve a középpontba. A kiállítás egyik legizgalmasabb részeként Moholy-Nagy csaknem összes filmje a művész eredeti elképzelése szerint helyreállított formában került a közönség elé. Bár ma már a XX. század első felében szokatlannak tűnő vizuális trükkökkel szinte képtelenség becsapni a fotózásban és filmezésben jártas szemeket, Moholy-Nagy mégis képes meglepetést okozni. Arra törekedett, hogy a néző ne ismerje fel elsőre, mit lát, menjen közelebb a képhez, és vegye alaposan szemügyre. Címet sem adott az alkotásoknak, nem akarta saját elképzeléseit a néző szájába rágni. Így igazán izgalmas felismerés egy-egy fotó, ahogy közelebb lépve egészen mást mutat, mint távolról. Ezzel szemben az absztrakt képek nem vonzzák úgy a tekintetet, mint a fotók, némelyik előtt tanácstalanul vakargatjuk a fejünket, próbáljuk felfedezni bennük a zsenialitást, viszonylag kevés sikerrel.

Elképzeljük, hogy az iparmágnás Daniel Guggenheim kiakasztotta a hálószobájában Moholy képeit, és azokat nézegette, ha nem tudott aludni. Körök, vonalak, szögletes formák - vajon ettől könnyebben elbóbiskol az ember?

A mozgóképek szerencsére izgalmasabbak, a marseille-i piacon és a londoni állatkertről forgatott egészen lebilincselő. Elkapott mozdulatok, hangulatok, lopott pillanatok - lenyűgözően leképezett atmoszféra jellemzi a piacon készült mozgóképet, mindez pedig a valóság utánzásának kényszere nélkül. Moholy-Nagy a fényképészetben nem a valóság tökéletes leképezésének eszközét látta; meggyőződése volt, hogy a fotó és a film új művészi lehetőségeket tartogat a modern ember számára. A film, a fotó és a festészet mellett a fémműhely vezetése, a könyvírás és -szerkesztés, illetve az új tipográfia alkalmazása felé is fordult. Rendkívül sokoldalú munkájában a fény volt az a központi rendezőelv, amely festményeit, szobrait, kollázsait, fényképeit, filmjeit, tipográfiai munkáit, színházi díszletterveit egyaránt meghatározta.

A fény művészete című nemzetközi vándorkiállítás szeptember 25-ig látható a Ludwig Múzeumban. Moholy-Nagy László a modernizmus egyik legnagyobb, magyar származású alakja, festett, fényképezett, filmezett, fotogramokat készített, díszletet tervezett, tanulmányokat és elméleti munkákat is írt. 1919-ben Bécs értésével Berlinbe ment, 1923-ban Walter Gropius igazgató meghívására a weimari Bauhaus tanára lett. Németországból Amszterdamban, majd Londonban telepedett le, 1937-től Chicagóban tanított. 1946-ban, 51 évesen hunyt el leukémiában.



Moholy-Nagy Lászlóról