Galla Miklós: társaságban nem én vagyok a poéngyáros

Az abszurd humor legavatottabb hazai művelőjeként ismert és színészként még kevésbé befutott művészt arról faggattuk, mennyire testhezálló neki ez a szerep?

- Rögtön úgy éreztem, hogy teljesen nekem való. Hippolyt egy kimért figura, dalában el is énekli, hogy: „Mint kőhideg szobor, én úgy viselkedem”. Nem voltam megijedve a nagy elődöktől, Csortos Gyulától, Benedek Miklóstól vagy Eperjes Károlytól, hiszen a színész, ha Hamlet szerepét ráosztják, nem azzal foglalkozik, hogy Lawrence Olivier vajon hogyan játszotta el, hanem a saját egyéniségéből teremti meg a figurát. Én is erre törekedtem. S mivel alkatilag nagyon rám illik, illetve a személyiségemben benne van Hippolyt, a szerep megformálása nem okozott gondot. De előadásról előadásra alakul, még nem hoztam ki mindent belőle, javulni fog. Hippolyt a Schneider család számára igazi lidércnyomás, ebben látok még lehetőségeket.

- Így is hatalmas a siker. Volt-e valami beleszólása szövegkönyv, a poénok alakításába?

- Nem, de nem is kellett. Ez egy kész darab, 1984-ben mutatták be a Játékszínben, a Vajda nővérek átiratában. Nyolc évig játszották, töretlen sikerrel. Mindkettőnknek - a másik főszereplővel, a Schneider Mátyást alakító Koltai Róberttel - az volt a véleményünk, hogy ezúttal nincs szükség a mi kreativitásunkra. Szőke István rendező is inkább csak konkrét rendezői utasításokkal látott el, hogy hova álljak, hol jöjjek be..., alapvetően megbízott a szerepformálásomban. Legfeljebb azt kérte, legyek energikusabb. Mert én alapjában véve, a civil életben egy szelíd, kooperatív, kedves, normális ember vagyok szerintem. Nem terrorizálok senkit.

- Ez meglepő. Inkább éles szemű kritikusnak, a véleményét másokról és a világról határozottan, de nem feltétlenül kíméletesen megfogalmazó egyéniségnek gondolnám...

- Szó sincs erről. A társaságnak sem szeretek a középpontja lenni, inkább szemlélődöm, nem én vagyok a „poéngyáros”. Ha összejön egy jó bemondás, persze nem hagyom ki. Az exhibicionizmusomat inkább a színpadon élem ki. Mások kritizálásával pedig még inkább csínján bánok. Alkati kérdés.

- A Hippolyt poénjain dől közönség, végig nem „ül” le az előadás. Pedig kemény három felvonás. Ennyire aktuális ma is ez a humor?

- Jó a darab. Folyamatosan építkezik, a végére is marad még „hab a tortán”, új szereplők bukkannak fel a történetben, ráadásul tele van kitűnő dalokkal, zenei betétekkel, amelyeket élő zenekarral adunk elő. Összességében számomra igazi örömjáték, hozzáteszem: most már, hogy a hosszú szöveget sikerült megtanulnom... Nem volt könnyű.

- Ez a második színjátéki szerepe, az első - amelynek nemrég volt a legutóbbi előadása -A Napsugár fiúk, amelyben szintén Koltai Róbert a partnere. Vannak még további színházi tervei?

- Amikor A Napsugár fiúkat 2008-ban bemutattuk, azt reméltem, hogy majd elindíthat számomra egy újabb, színpadi szereplési lehetőséget. És lám, bekövetkezett. A Hippolyt valamelyest populárisabb darab, amely talán további ajtókat fog kinyitni. De pillanatnyilag a Hippolytra koncentrálok, korai lenne más konkrétummal foglalkozni.

- Az ön eredeti műfaja az abszurd humor, a L´art pour L´art Társulat tagjaként, illetve a Holló Színházzal a kilencvenes években hihetetlen népszerűségre tett szert. Ma már erre a műfajra nem vevő a közönség?

- De igen. Egyébként nem igazán szeretem, ha az abszurd jelzővel „leválasztanak” a humor többi műfajáról. Szerintem az a humor, amin nevet a közönség. A jó humoron ma is nevetnek, és ez lehet bármilyen; ízlés dolga. A nevetést nem lehet manipulálni, ösztönösen tör ki az emberből. Szerintem az a jó, ha valami váratlan vagy hajmeresztő - a nagyok közé sorolom például Louis de Funés-t, Latabár Kálmánt vagy Alfonzót...

-  A saját, kétségkívül egyéni stílusát hogyan határozná meg?

-  Egyszerre infantilis és intelligens.  

Az első magyar hangos film

A nevetést nem lehet manipulálni, ösztönösen tör ki az emberből A Hippolyt, a lakáj volt az első magyar hangos film Kabos Gyulával és Csortos Gyulával a főszerepben. Az 1931-ben készült mozi talán azóta is az egyik legnépszerűbb magyar film. És ugyancsak a Hippolyt az első magyar film, amelyből Vajda Anikó és Vajda Katalin zenés vígjátékot írt; 1984-ben, a Játékszínben mutatták be Benedek Miklós, Szacsvay László és Molnár Piroska főszereplésével. Több mint 300-szor ment telt házak előtt. A sztorit modernizálva, 1999-ben újra megfilmesítették Eperjes Károly, Koltai Róbert és Pogány Judit főszereplésével.