Külföld

2014.05.30. 13:15

Ukrán válság - Újabb EBESZ-megfigyelők tűntek el Kelet-Ukrajnában

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) különleges megfigyelői missziója csütörtök este óta nem tud kapcsolatba lépni a kelet-ukrajnai Luhanszk megyében dolgozó egyik csoportjával - hozta nyilvánosságra a küldöttség pénteken Facebook-oldalán.

Kovács Andrea/MTI

A közlemény szerint a megfigyelői csoport négy főből és egy ukrán tolmácsból áll. Két autóval utaztak, amikor fegyveresek szeparatisták feltartóztatták őket a Luhanszktól mintegy 100 kilométerre lévő Szeverodonyeck városában.

A szakadárok ugyanakkor pénteken azt állították, hogy elengedték a négy EBESZ-megfigyelőt. Olekszij Csmilenko, a luhanszki "népi front" vezetője az orosz Interfax hírügynökségnek elismerte, hogy előző nap valóban feltartóztatták a megfigyelőket, és Luhanszkba vitték őket.

"Miután bebizonyosodott, hogy valóban nemzetközi megfigyelők, és nem provokációk szervezésével foglalkoznak, figyelmeztettük őket: többet ne utazzanak szükséges iratok és kísérő nélkül" - mondta Csmilenko. Kijelentette, hogy a megfigyelők már szabadok.

Előző nap a szakadárok önhatalmúlag kikiáltott "luhanszki népköztársaságának" sajtosztálya azt közölte, hogy a megfigyelőket nem foglyul ejtették, hanem csak a "kijárási tilalom miatt nem engedték ki" őket.

Az EBESZ-nek közben még egy megfigyelői csoportja van fogságban a szomszédos Donyeck megyében. A szintén négyfős, Donyeckben dolgozó csoporttal még május 26-án vesztették el a kapcsolatot. Az ukrán külügyminisztérium előző nap közzétette, hogy értesülésük szerint a svájci, dán, észt és török megfigyelő életben van.

Csütörtökön egyébként Jeffrey Feltman, az ENSZ-főtitkár helyettese arról számolt be, hogy szabadon engedték az EBESZ egy harmadik, néhány órán át fogságban tartott tizenegy fős csoportját, akiket szerdán tartóztattak fel a szakadárok Donyeck megyében.

Olvasd el ezt is!

A kelet-ukrajnai harcokban elesett, több tucat csecsen fegyveres holttestét szállították az elmúlt napban Csecsenföldre, hogy ott temessék el őket.

Az ukrán hadsereg lelőtt egy orosz, pilóta nélküli repülőgépet, amely Donyeck térségében folytatott felderítő repülést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!