2013.05.06. 16:15
Érettségi: utazás, Márai és Napóleon
Zala megye - Zala megyében is megkezdődtek az érettségi vizsgák a magyar írásbelivel. Az összehasonlító elemzést csak a kalandvágyók választották.
Zalában hétfőn 2275 diák írt magyarból középszintű, és 36 végzős emelt szintű dolgozatot. A kormányhivataltól megtudtuk: a vizsga mindenütt rendben zajlott. A zalaegerszegi Zrínyi-gimnáziumban több mint százan érettségiznek, jelezte Horváth Attila igazgató. A középszintű magyar írásbelin három szövegalkotási feladatból választhattak a diákok. Márai Sándor Árva című novellája volt az egyik téma, amelyben a jellemfejlődést kellett bemutatni. Választhatták Leszek Kolakowski lengyel filozófus utazásról írt esszéjét is, ennek részlete alapján az utazásról, mint az epikai művek mozgatórugójáról kellett írni. A harmadik lehetőség Vörösmarty és Berzsenyi azonos témájú, Napóleonról szóló versének összehasonlító elemzése volt.
A zalaegerszegi Zrínyi-gimnáziumban is elmélyülten dolgoztak a diákok a magyar írásbeli feladatain. A kép előterében Horváth Júlia. Pezzetta Umberto
Szűcsné Jóna Ágota, a Zrínyi-gimnázium magyartanára átlagos nehézségűnek értékelte a középszintű magyarérettségi feladatait. Az utazásról szóló érvelés véleménye szerint hálás feladat volt, megoldásához ugyanakkor szükség volt a négyéves irodalom-anyag tudására. A Márai-novellát enélkül is lehetett elemezni, így ez volt a legkönnyebb feladat, persze tisztában kellett lenni a novellaelemzés műfaji követelményeivel. A tanárnő szerint az összehasonlító elemzés volt a legnehezebb. Aprólékos műfaji és stilisztikai ismereteket igényelt, érzékelni kellett, hogy a nagy történelmi személyiséget eltérően ítélik meg, s a feladat áthallásoktól sem volt mentes: sokaknak eszébe juttathatta napjaink közéleti vitáit.
- Ezt a feladatot csak a kalandvágyók választották, akik nem félnek, ha provokálják őket - vélte a tanárnő, s hozzátette: az összehasonlító elemzéstől elriaszthatta az érettségizőket az epigrammák minimalizmusa - egy négysoros és egy nyolcsoros versről volt szó. A zrínyis Kajos Dorka mégis ezt a feladatot választotta.
- Berzsenyinek nem volt pozitív véleménye Napóleonról. A verse kétszer olyan hosszú volt, mint Vörösmarty Mihályé, amit azzal is összefüggésbe hoztam, hogy a magyar ember kétszer annyira tud szidni, mint dicsérni - mondta a pszichológusnak készülő diák.
A szintén Zrínyi-gimnáziumban érettségiző Boronyák Péter a Márai-művet elemezte, s úgy érezte, jól sikerült a vizsga. Az igazi tét azonban a matek és az informatika lesz számára, ő ugyanis műszaki egyetemre készül.
A nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnáziumban hat osztályból 179 fő tett írásbeli érettségi vizsgát magyar nyelv és irodalomból bocsátotta előre Balogh László igazgató, s elmondta: összességében más tantárgyakat is figyelembe véve 159 diákjuk érettségizik emelt szinten.
- Nálunk már szinte kötelező hagyomány, hogy tanulóink nagy számban jutnak tovább az ország legnevesebb egyetemeire - magyarázta az igazgató. - Sokan választanak jogi, műszaki, orvosi pályát, különösen nagy arányú utóbbi szakirányban továbbtanuló fiataljaink száma ez indokolja a meglehetősen magas emelt vizsgás létszámot.
De visszatérve a vizsgára, Tislérné Tóth Zsuzsanna igazgatóhelyettes, magyar-orosz szakos pedagógus szerint egyik feladat sem volt megoldhatatlan, sőt, még csak nehéznek sem mondható, ha valaki tanult. Részben értettek egyet a tanárnővel a vizsgáról már felszabadultan szállingózó 12. E-s és D-s diákok.
- Nehéz volt, főleg a szövegalkotás, mert az utazás epikai szerepéről értekezve nem akartam közhelyeket pufogtatni, igényesen szerettem volna megfogalmazni a gondolataim - fejtegette Csuha Péter, akitől megtudtuk, abszolút reálos. Vele szemben Dominkó Niki lelkesen újságolta, hogy öt teljes oldalon keresztül vetette papírra mondanivalóját.
- A legnehezebbnek számomra a szövegértés Gósy Mária-féle tanulmánya bizonyult, nagyon kevés idő volt a feladatlap kitöltésére, alig tudtam befejezni. A hozzá kapcsolódó táblázat pedig különösen gáz volt a logikátlansága miatt - jelentette ki Niki.
Kedden matematikából, szerdán pedig történelemből érettségiznek a diákok, majd csütörtökön az angol, pénteken pedig a német nyelv következik. Május 13-án az informatikával folytatódnak az írásbeli érettségi vizsgák, amelyek május 27-ig tartanak. A szóbeli vizsgákat júniusban teszik le a fiatalok.