2015.05.10. 16:03
Citerazenével a népi kultúra ápolásáért
Nagykanizsa - A Csillag Citera Együttes és Baráti Kör a Medgyaszay Házban negyedik alkalommal rendezte meg a népi kultúra napi találkozóját, melyen 20 együttes lépett fel.
A kulturális intézmény falain belül működő citerások dalos találkozója szakított az eddigi hagyományokkal, hiszen nem csak a nóta, hanem operett és népdalok felé is nyitottak. „Csak addig él egy nemzet, amíg van hagyománya." A házigazda klub mottója a vezető, Lakatosné Onodi Erzsébet szerint mindent kifejez, ami számukra oly‹ fontos. Vagyis a népi kultúra értékeinek védelmét, a citera megismertetését akár még a fiatalabb generáció tagjaival is.
A Csillag Citera Együttes (balról): Szakács Lászlóné, Lakatosné Onodi Erzsébet, Metz József, Lakatos Miklós és Szakács László. Fotó: Szakony Attila
- Rengeteg hangszer porosodik a padlásokon – mondta köszöntőjében a vezető. – Pedig egykor még esküvőkön ilyen zene szólt, sőt néptáncot is jártak a muzsika ritmusaira. Utóbbira a közel négy órás műsorban is sort kerítünk, így talán többen kedvet kapnak a műveléséhez.
Dénes Sándor polgármester megnyitójában ugyancsak az értékek védelméről szólt, szerinte a fiataloknak példát kellene venniük az aktív idősekről, akik fáradhatatlanul küzdenek azért, hogy ápolják a hagyományaikat.