2009.06.13. 02:26
A város érdekében...
Nagykanizsa (pa) - Az elmúlt heti, botrányosra sikeredett közgyűlésről mondta el véleményét tegnap Karádi Ferenc, a Fidesz képviselője.
Mint elhangzott: a múlt héten nem a helyi jogszabályoknak megfelelően lett összehívva a közgyűlés, hiszen az időpontot a polgármester ide-oda tologatta. Alapvetően ez ellen tiltakozott a Fidesz-frakció, s amikor a vízműves javaslatot sem akarta tárgyalni a polgármester és a hozzá közel álló képviselők, akkor döntött úgy a Fidesz, hogy nem fogadja el a napirendet. A munka viszont folytatódhatott volna, hiszen a frakció soron kívüli közgyűlés összehívását kezdeményezte, ám a polgármester és a szocialisták ezt már nem akarták, sőt, egymást biztatták a munka ellehetetlenítésére. A múlt héten tehát az is nyilvánvalóvá vált, hogy Marton István a szocialistákkal kötött koalíciót.
Karádi Ferenc a trágár megnyilvánulásokra - parasztozásra, hülyézésre - is reagált. Mint mondta: a Fidesz-frakció tagjai elutasítják azt a stílust és beszédmódot, amit a szocialisták és a polgármester megengednek maguknak. A botránypolitizálásnak véget kell vetni, a város érdeke azt kívánja, hogy a közgyűlési munka normális hangnemben és demokratikus mederben folyjon.