A huszadik alkalommal

2024.02.22. 18:30

Tiszán innen, Dunán túl országos népdaléneklési verseny, gyermekek számára

Arany Gábor

A Zala Gyöngye énekegyüttes felléptével kezdődött a kétnapos verseny

Fotó: Pezzetta Umberto

Ennyi gyermek az országban sehol nem vesz részt népdaléneklésben, érződik rajtuk a dalok szeretete és az igény, hogy ezt továbbadják.
Ezt Maczkó Mária fogalmazta meg, aki a Tiszán innen, Dunán túl című népdaléneklési verseny zsűritagja. Az országos, felmenő rendszerű megméretést idén huszadik, jubileumi alkalommal tartják meg az egerszegi Liszt Ferenc Általános Iskolában, ahol csütörtökön és pénteken közel hatszáz fiatal lép fel. Az eMeRTon és Magyar Örökség díjas énekművész kiemelte, a Szép Zalában születtem címet is viselő megyei verseny sikere döntő részben köszönhető az iskola két tanára, Csordásné Fülöp Edit és ifjabb Horváth Károly munkájának, akik ez alkalommal is segítségére vannak a zsűrizésben.

A zalai döntőre 33 településről, 53 intézményből közel hatszáz diák jelentkezett, felkészülésüket 66 nevelő segítette. Öt korcsoportban, illetve szóló, kisegyüttes és énekegyüttes kategóriában lépnek fel és a hagyományokat követve mindannyian zalai népdalokat adnak elő. A zalai fellépők mellett érkeztek versenyzők Lendváról, Dabronakról, Pártosfalváról, ahogy ez az elmúlt nyolc évben is történt. A verseny résztvevőit köszöntötte Balaicz Zoltán polgármester és Kajári Attila a tankerület igazgatója is.
 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!