2019.03.30. 12:00
Az elmúlt év legjobb természetfotóit mutatja be az őriszentpéteri kiállítás
Szabad szemmel ritkán látható pillanatokat, különleges életképeket, valamint a természet apró csodáit egyaránt bemutatja az a több mint száz fényképből álló kiállítás, amely április 4-ig tekinthető meg az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság őriszentpéteri Natura 2000 Látogatóközpontjában.
Mesterházi József Kettő az egyben című képe második díjat nyert a Madarak viselkedése kategóriában
Fotó: Gyuricza Ferenc
Az év természetfotósa 2018 című tárlat a hazai természetfotózás legrangosabb eseményére, a Magyar Természetfotósok Szövetsége által meghirdetett pályázatra beérkezett alkotások legjobbjait mutatja be. Mint azt a kiállítást megnyitó nagyrákosi fotográfus, Simon Attila elmondta: a 2018-as felhívásra 294 fotóstól összesen 4063 pályamű érkezett. Ezeket négy fordulóból álló zsűrizés keretében minősítették. Az értékelések – a részrehajlás lehetőségének kizárása érdekében – az első forduló kivételével minden alkalommal nyilvánosan zajlottak. A zsűri végül 14 kategóriában hirdetett győztest, illetve számos különdíjat is kiosztott.
A pályázat eredményhirdetését még az elmúlt év végén tartották Budapesten, a Magyar Természettudományi Múzeumban, majd a legjobb képeket, a döntőbe bekerült 125 alkotást vándorkiállítás keretében az ország számos pontján, zömében a nemzeti parkok épületeiben mutatják be. Őriszentpéteren pénteken tartották a tárlat megnyitóját.
A 125 bemutatott fotó között nemcsak a kategóriagyőztesek és a különdíjat nyert alkotások láthatóak, hanem minden egyes döntőig eljutott fénykép. 2018-ban az Év Természetfotója címet Nagy Bertold Délutáni pihenő című, macskabagolyról készült multiexpozíciós képe nyerte el, az Év Ifjú Természetfotósa címet a 17 esztendős Füssi-Nagy Regő kapta, aki többnyire a Bodrogközben és a Zempléni-hegységben készíti képeit, míg az év természetfotósának Potyó Imrét választották, akinek ugyan ezúttal nincs kategóriagyőztes képe, ám hét fotója is bejutott a döntős alkotások közé, illetve három kategóriában is második, egyben pedig harmadik helyezést szerzett.