Háború forgatagában Zalaszentgróton

1960-ban jelent meg nyomtatásban a zalaszentgróti Kőhídért életét áldozó Hatamov legendája, amely azóta mélyen beivódott a helyi emlékezetbe. Film, novella, de még színdarab is készült a szovjet katona tettéről. Viszont az egykori eseményekről kevés korabeli dokumentum maradt fenn. Sajnos, azok az emberek, kik átélték a borzalmakat már nincsenek közöttünk. Viszont a helyi 1945 márciusi eseményekről a zalaszentgróti plébánián vezetett História Domust író zalaszentgróti plébános elég részletesen beszámol: „Nagyszerdán reggel, mint egy 4 óra tájban a nyilasok felrobbantották az aláaknázott első Zalahidat, vagyis azt, mely a községtől elsőnek vezet Csáford felé. Óriási dörrenés! A légnyomás bezúzta a plébániaház 12 ablakát, bár azokat előzetes óvatosságból nyitva tartottam. A nyilasoknak a másik két hidat felrobbantani nem volt idejük. Menekültek. A németeknek a csáfordi hegyben volt még állásuk, honnan a Tekenye felől ágyúzó oroszokra lőttek. Lukács Gábor huszonyai földbirtokos ágyúzás közben kimenekült birtokára. Magam pedig háznépemmel együtt remegve vártam a történteket. Reggel ¾ 6 órakor érkeztek az oroszok a községbe. Minden nagyítás nélkül állítom nem maradt több lélek a községben 30- nál. Az oroszok számtalan harckocsival jöttek be, rengett a föld. A házam előtt vonultak el, itt álltam már bizonyos megnyugvással……… Az oroszok a Zala hídjának felrobbantása miatt az előre nyomulásban megakadtak. Sebtében új hidat vertek a Zalán keresztül közvetlenül az úgynevezett Grófi Kiskastély előtt, melyben uradalmi tisztek laktak. A rejtek helyükről előbuvó 17 embert kik között vidéki menekültek is voltak, az oroszok kirendelték a hídveréshez. Hídverés közben a németek a csáfordi hegyek felől teletalálattal belőtték a hidat. A hídverők közül mind a 17 szörnyet halt… 8 volt szentgróti lakos a többi ismeretlen nevű oroszok voltak köztük. Szerda délelőtt folyamán a hegyekből sokan visszatértek lakásukba túlnyomórészben, azonban a hegyekben maradtak. Az a hír előzte meg az oroszokat, hogy a plébániákba és szerzetes házakba menekült nők sérthetetlensége biztosítva van. Erre felkerestek adnék nekik menedéket. A legszívesebben megtettem. 82 nő 3 férfi menekült a plébániaházba…… Nagyszombaton az egésznap és éjjel is zavargatak az oroszok házamban rejtekhelyet is kutattak nyilasok és németeket kerestek….. Akik az első napon jöttek (orosz katonák) aránylag tűrhetően viselkedtek, ám nagycsütörtökön megjött a katonaság csürhéje végig rabolták

az egész községet, a hegyekbe menekültek lakásait kifosztották, a bútorokat is törték, zúzták tökéletes pusztítást végeztek. Az egész csürhehad részeg volt. Alkonyat után a nőket 12 éves kortól kezdve, akik kezük ügyébe került megbecstelenítették. Leányokat szüleik előtt, anyákat férjeik s gyermekeik előtt. Ordítozás, sikoltozás minden házban. Igy jártak a hegyekbe menekült nők is. Nem kímélték a láthatóan áldott állapotban lévő nőket sem. Ördögök voltak ezek. Nincs gondolat, nincs szó gonoszságuk kifejezésére. Házamban egy nő esett áldozatúl, a többit kímélték. Ez sem ment simán, egész éjjel jártak (menekültek)a házban, őrületes izgalomban voltak. Ugyan ez ismétlődött meg nagycsütörtök, nagyszombat és húsvét két napján. Udvarnokon, Kisszentgróton és Csáfordon a nők 10%-a maradt mentes az atrocitásoktól. aranyod könnyebben úszta meg, míg Szentpéterben volt a legkevesebb áldozat. A házamban lévők mosdatlanul voltak e napokban, ruhájukat sem vették le, kimerültek, mint az őrültek olyanok voltak……. Húsvét utáni csütörtökön orosz kapitányság őrködött a közrend felett, ekkor az emberek már kimerészkedtek az utcára”

Ezekre a szörnyűségekre 1945 után nem volt szabad emlékezni, még most is nehéz róla beszélni. A történelmet hajdanában a győztesek ízlése szerint kellett alakítani, sajnos az átélt szörnyűségekről azóta sem beszéltek/beszélnek az emberek annyira felkavaró még napjaikban is.

Szerző: Vikár Tibor