Ilyen volt a szélviharos nap Jánkahegyen

Áram nélkül igencsak nehéz az élet– ahogy ezt fél éven belül másodszor is megtapasztalhattam. Mifelénk, a Jánkahegy tövében sajnos gyakori az áramhiány. Egy kis szél lengedez, máris villany nélkül maradunk. Hát még a legutóbbi viharos időben, a hét végén. Érthetetlen, hogy tőlünk alig száz méterre a kockaházakban van villany, mifelénk nincs. Villamosság híján majd’ fél napot, 12 órát kénytelenek voltunk így elviselni.

Mihovics József

Forrás: pexels.com

Hívnánk az Eon-hibabejentőt, ám a gépi hang szerint a vonalak annyira leterheltek, hogy lehetetlen elérni őket. Mint „fontos ügyfélnek”, javasolják, próbálkozzunk újra. Napközben óránként megtesszük, mindhiába. Tizenkétszer kísérletezünk, eredménytelenül.

Nem csoda, hogy fölmegy az a bizonyos pumpa. Az emberben felgyülemlett feszültség a hiányzó 220 voltot is eléri. A számítógép nem működik. Jó, hogy időben mentettem a munkámat. Fűtés, télvíz kellős közepén, nincs. A gázkazán keringető szivattyúja meg sem mozdul. Fürdővíz szintén nuku. Meleg ebédről vagy kávéfőzésről szó sem lehet. Lélekmelegítőnek legfeljebb a jó erős göcseji pálesz jöhet számításba. A tévéképernyő is sötét. Nem nézhetem a nemzeti bajnokság szombati három focimeccsét, amit nem szoktam kihagyni. Egyedül az elemes rádióból tájékozódom. Az óránként elhangzó hírekben nincs új, minden ismétlődik. Az első helyre minduntalan a viharos időjárás kerül.

Unalmas és idegesítő így minden.

Sötétedéskor gyertyát gyújtunk, nehogy nekimenjünk a kredencnek. És újfent kesergünk: tőlünk pár méterre miért világíthatnak, mi miért nem? Még szerencse, hogy nincs koromsötét. A ház ablakán besüt a hold. A Youtobe-on rákeresnék a Holdfény szonátára, ám nem tehetem meg.

A végén mégis lőn világosság…Nagy késéssel, éjjel tíz óra tájt megjön az áram, de ekkor már nincs kedvem zenehallgatásra. Aztán a szebb álom reményében mégis ráfanyalodom Beethoven cisz-molban komponált, altató muzsikájára.

Az egész idegőrlő nap után így próbálok nyugovóra térni…