2022.02.11. 06:50
Már érkezik az szja-visszatérítés a szülőknek - Zalai politikusok a támogatásról
Február első napjaiban elkezdték a családi adóvisszatérítés kézbesítését és utalását. Mindez csaknem 2 millió szülőt érint, és 600 milliárd forint támogatást jelent. A témában kormánypárti zalai politikusok tartottak sajtótájékoztatókat.
Forrás: zaol.hu
Teskánd
A teskándi játszótéren egy fiatal családdal találkozott Vigh László. Az országgyűlési képviselő arról tájékoztatta lapunkat, hogy választókerületében közel tízezer család kaphatja vissza a tavaly befizetett személyi jövedelemadót. A politikus hangsúlyozta: a legfontosabb támogatás mindig az, amellyel gyermeket nevelő családoknak nyújtanak segítséget. Mint mondta, sok mindent építhetünk az életünkben, utakat, járdákat, épületeket, de ami igazán maradandó, a gyermekeink és unokáink, s az ő jólétük.
A teskándi sajtótájékoztatón Biró Botond és felesége, Biró Barbara is részt vett, akik nemrég költöztek a megyeszékhelyhez közeli településre.
– Sokunk nevében mondhatom, hogy az ország és a család jövője a gyermek – fogalmazott Biró Botond. – Nagyon örültünk a kormány döntésének. Feleségemmel úgy döntöttünk, lakásvásárlásra, illetve lakásfelújításra költjük ezt a támogatást, a fennmaradó résszel pedig gyermekünk jövőjéről gondoskodunk, azaz babakötvénybe fektetünk. Bízunk abban, hogy amikor felnő, akkor ezt az összeget majd hasznosan fogja elkölteni.
Biró Botond hozzátette: fiatal házasokként a teskándi lakóparkban ideális környezetet találtak, és Bendegúz mellé szeretnének testvéreket.
Nagykanizsa
– A Fidesz és a KDNP politikájában prioritást élvez a családok támogatása, ezért a gazdasági növekedésből származó eredményeket olyan támogatási formákra fordítjuk, melyek megkönnyítik a családalapítást, az otthonteremtést és a gyermeknevelést – fogalmazott nagykanizsai sajtótájékoztatóján Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő, aki emlékeztetett: választókörzetében is közel 10 ezer, gyermeket nevelő család kapja vissza a szja-t. Kiemelte: a magyar gazdaság növekedése ma az egyik leggyorsabb Európában.
A képviselő hozzátette: az Orbán-kormány egyéb módon is segíti a gyermekes családokat. Elég csak az otthonteremtési, otthonfelújítási támogatásra gondolni, de ide sorolható a kedvezményes autóvásárlási lehetőség is. Ezt nevezte Gyurcsány perverz újraelosztásnak, s nem kétséges, hogy hatalomra jutása esetén a baloldal ismét hadat üzenne a családtámogatási rendszernek. Ezt a vonalat képviseli Horváth Jácint is, a kanizsai baloldal képviselőjelöltje, mondta.
Cseresnyés Péter emlékeztetett: 2006-ban a baloldali kormány egyik első lépése volt a kedvezményes forintalapú lakáshitelek eltörlése, helyette a jóval nagyobb kockázatú devizahitelek felé terelték az embereket, ami több tízezer család tönkretételéhez vezetett.
– Az áprilisi választás óriási téttel bír, azt kell eldönteni, hogy a magyar családok vagy a nemzetközi multinacionális cégek erősödjenek – mondta Cseresnyés Péter.
Keszthely
Keszthelyen Nagy Bálint, a zalai 2-es számú választókerület elnöke kiemelte: a februárban megkezdődő szja-visszatérítés fontos üzenete, hogy a kormány elkötelezetten támogatja a gyermeket nevelőket. Ez Magyarországon mintegy kétmillió szülőt érint, ők összességében 600 milliárd forintot kapnak vissza. A Keszthely központú választókerületben ez majdnem 10 ezer családnak jelent anyagi segítséget.
– Erre az teremt lehetőséget – folytatta Nagy Bálint –, hogy még a Covid által okozott nehézségek közepette is kiválóan teljesített a magyar gazdaság, ami Európa élmezőnyébe emelte hazánkat. S nemcsak a gyermeket nevelő családok, a fiatalok, hanem a nyugdíjasok is részesülhetnek a gazdasági növekedésből például a nyugdíjprémium, illetve a 13. havi ellátás révén.
A választókerületi elnök leszögezte: fontos, hogy erre hazai források teremtenek lehetőséget, ugyanakkor sajnálatos, hogy a baloldal ezt az intézkedést sem támogatja, és negatív jelzőkkel illeti. Szerinte a magyar emberek további megbecsülése csak akkor biztosított, ha április 3-án „minél többen elmennek választani, s a Fidesz–KDNP listáját és jelöltjeit támogatják”.
Nagy Bálint leszögezte: csak így lehet biztos, hogy ez a politika folytatódjon, s a munkaalapú társadalom az embereket, a családokat és a vállalkozásokat szolgálja.