Keleti vízbázisfejlesztés

2020.04.12. 14:00

Az ivóvízhálózatot fejlesztik Pózván

Zalaegerszeg pózvai városrészében több száz méter hosszúságban felbontották a napokban az útburkolatot. Mint megtudtuk, az ivóvízhálózat fejlesztését végzi a kivitelező Szabadics Zrt. alvállalkozója.

Hajdu Péter

A beruházás jól halad, a munkagépek az út mellé fektetett vezetékrendszer helyét ássák

Fotó: Pezzetta Umberto

A Zalaegerszeg keleti vízbázisát javító és fejlesztő, összesen mintegy 4 milliárd forint értékű beruházás része a pózvai főnyomócső-fektetés is.

A beruházás jól halad, a munkagépek az út mellé fektetett vezetékrendszer
helyét ássák
Fotó: Pezzetta Umberto

A tervek szerint a 2021 nyarára megvalósuló beruházássorozatban, amely Bocföldét, Sárhidát, Alibánfát, Zalaszent­ivánt és Zalaszentlőrincet is érinti, többek között 14 kilométernyi új vízvezetéket építenek. A beruházás része a zalaszentiváni új, 100 köbméter tározóterű víztorony is.

A képen látható munka során éppen a zalaszentiváni új víztározóig tartó, összesen 6,1 kilométer hosszú vezetéket fektetik le. A beruházás kapcsán azt is megtudtuk, hogy a munkálatok – a körülményekhez képest – jól haladnak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában