2019.12.11. 13:00
Gazdaságosabbá válik a hálózat üzemeltetése Lentiben
A várost és több környező települést érintő szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztéseket tartalmazó projekt megvalósításáról számoltak be az érintettek kedden a Thermal Hotel Balance-ban rendezett eseményen.
Sziládi Péter, a Zalavíz Zrt. projektmérnöke, Szőke László, a társaság szennyvízágazat-vezetője, Horváth László polgármester és Boda Csaba igazgató a konferencián
Forrás: Zalai Hírlap
Fotó: Korosa Titanilla
A nyugat- és dél-dunántúli térségben megvalósuló beruházás értéke mintegy 4,5 milliárd forint. Lentiben a legfőbb eleme a szennyvíztisztító telep rekonstrukciója, míg több környékbeli településen felújították a szennyvízhálózatot, s van, ahol újonnan építették ki a rendszert, ami az ott élők szempontjában jelentős előrelépés.
A rendezvényen a város részéről Horváth László polgármester szólt a projektről, majd Boda Csaba, a kivitelező Szabadics Zrt. közműfejlesztési üzletágának igazgatója ismertette a részleteket. Elmondta: Lentiben a szennyvíztisztító telep rekonstrukciója során annak mennyiségi és minőségi kapacitását is javították, ami a rédicsi telep felszámolása miatt vált szükségessé, hiszen az ottani háztartásokat az új rendszerre csatlakoztatják rá. Emellett meglévő csatornahálózatokat is felújítottak. A kivitelezési munkák jórészt véget értek, a szennyvíztisztító próbaüzemeltetése még ebben a hónapban elindul s fél éven át tart. A fejlesztéssel bővül és gazdaságosabbá válik a hálózat.
Lentiben, a Bánffy utcában jelentős munkálatokat végeztek, hiszen ott húzódik az a nyomóvezeték, amin keresztül a rédicsi szennyvíz beérkezik a telepre. A hálózatot kiépítették, viszont az útszakasz végleges, teljes helyreállítását a próbaüzem végén, jövő nyáron végzik el előre láthatóan.