2018.09.16. 20:09
Ritkaságok az egerszegi börzén
Az eladók és látogatók száma is nő, és egyre több különlegesség bukkan fel a zalaegerszegi lemezbörzén. A gyűjtők és a zenekedvelők szombaton tartottak újabb találkozót.
Cziráki Imre, Bánhegyi Béla és Meilinger Róbert
Fotó: Gyuricza Ferenc
A fő szervező Bánhegyi Béla elmondta: tavaly novemberben rendezték meg az első börzét, s ez már az ötödik alkalom. Egyre több a fiatal zenehallgató, a 16–17 évesek is válogatnak a lemezek között. A kínálat zömét a használt bakelitalbumok teszik ki.
– Kezd regionálissá válni a program, hiszen más városokból is jönnek árusok – tájékoztatott Bánhegyi Béla. – A stílus is változatosabb, rengeteg dzsessz-, funk-, progresszív rock és elektronikus tánczenei albumot láttam, s vannak ritkaságok is.
Például Ákos 1994-ben megjelent Karcolatok című albuma, amelynek első kiadása ma már nehezen szerezhető be. Szombaton 13 ezer forintért cserélt gazdát a lemez.
– A következő börzét decemberre tervezzük, karácsony előtt talán még nagyobb lesz rá az igény
– mondta Bánhegyi Béla. – Egy évben három találkozót érdemes rendezni, a nyár kihagyásával a negyedévenkénti gyakoriságra szeretnénk beállni.