2017.10.01. 11:03
Raktár, garázs épült Válluson
A művelődési ház és a rendezvénypajta szomszédságában új garázst, raktárhelyiséget és mosdókat avattak a hétvégén Válluson.

Fotók: A szerző
A település önkormányzata saját költségvetéséből ötmillió forintot fordított a beruházásra, amihez felhasználták az adósságkonszolidációban részt nem vett településeknek kiírt pályázaton elnyert 2,95 millió forintot is.
- Nagyon szeretnénk kialakítani a közeljövőben itt egy olyan faluközpontot, ahol szabadtéri rendezvényeket tarthatunk, ezek kiszolgálását a most avatott új objektummal oldjuk meg – közölte Herczeg Béla, Vállus polgármestere.
Az új épületet Manninger Jenő fejlesztési miniszteri biztos, országgyűlési képviselő adta át. Köszöntőjében elmondta, hogy a kormányzatnak az volt a célja, hogy azok a települések is állami támogatáshoz juthassanak, amelyek nem vettek fel hitelt, így nem részültek az adósságkonszolidációban.



Örömét fejezte ki, hogy Vállus is hozzájuthatott a közel hárommillió forinthoz, mint mondta, jó helyre került a támogatás. A miniszteri biztos bejelentette, hogy Vállus elnyert egy nagyobb összeget csapadékvíz-elvezetésre, ami tovább segíti a község fejlődését.