önkormányzati közgyűlés

2019.01.18. 07:00

Az időjárás nagyon kedvezőtlenül hatott az Aqua Cityre

Az elmúlt szezonban az AquaCity vízicsúszda- és élménypark bevételeinek 85 százalékát szinte három hét alatt teljesítette, miközben 82 napon át volt nyitva.

Arany Gábor

Július utolsó napjaitól indult be a forgalom Fotó: Pezzetta Umberto/Zalai Hírlap

Egyebek mellett ez is szerepel az Egerszegi Sport és Turizmus Kft. idei előzetes üzleti tervében, amelyet a legutóbbi önkormányzati közgyűlésen tárgyaltak a képviselők. A nyitvatartás közel három hónapja alatt 67 703 vendéget fogadtak, amiből nettó 113,4 millió forint bevételük keletkezett. Az elmúlt nyáron azonban az időjárás csak július utolsó napjaitól vált vendégcsalogatóan kedvezővé. A tavalyi bevétel ugyan elmaradt a megelőző esztendőétől, de meghaladta a 2016. évit.

A cég által fenntartott intézmények közül elmondható a fedett uszodáról, hogy továbbra is maximális kihasználtsággal üzemel. Ennek sajnálatos következménye, hogy a tömegsport helyhiány miatt hétköznap délutánonként továbbra is kiszorul, ami azt is jelenti, hogy az árbevételt növelni nem lehet. A kedvezőtlen időjárás itt is megmutatkozott, a pancsolómedence bérleti díját nem lehetett kitermelni. Az uszoda rekonstrukciójának megkezdésével az üzleti tervezésnél még nem számoltak, ám a gyermekmedence csak abban az esetben működtethető, ha nem kezdődik el az építkezés. Utóbbi helyzetben a pancsolómedence bérleti díjának elengedését, felfüggesztését kérik.

Július utolsó napjaitól indult be a forgalom Fotó: Pezzetta Umberto/Zalai Hírlap

A városi sport- és rendezvénycsarnok kihasználtsága az elmúlt esztendőben kimagaslóan nagy volt, ezt növelni nem lehet, mert az a versenysport, a kosárlabda rovására menne, állapította meg az előzetes üzleti terv. A korábbi évekhez hasonlóan a csarnok idén is kiállítások, koncertek, gálák helyszíne lesz a sportrendezvények mellett. Az üzleti terv leszögezi, az épület komoly felújítást igényel mind energetikai, mind szakhatósági szempontból. Ezek megvalósulásáig a létesítményre egyre többet kell költeni, ami a kiadásokat növeli.

A cég az új ZTE Arénát az önkormányzattól bérli és adja tovább albérletbe üzemeltetésre a ZTE Futballklub Zrt.-nek, az ebből származó bevétel és kiadás az üzleti eredményre nincs komoly hatással. A cég e-Sport Team Zalaegerszeg csapatnéven tavaly augusztus óta regisztrált tagja az országos sportszövetségnek, a csapat a sportcsarnokban kapott helyet, naponta tartanak edzést, és a működtetéshez ötmillió forint támogatás szükséges éves szinten. A képviselők egyhangú szavazással fogadták el a cég idei előzetes üzleti tervét, amely közel 283 millió forint nettó árbevétellel és 81 ezer forint adózott eredménnyel számol. Az ügyvezető a teljes éves személyi alapbérét megkaphatja prémiumként a meghatározott feladatok teljesítése esetén. Egyebek mellett 20 százaléknyit azért, ha a csarnok kihasználtságának növelésére szervezett rendezvények megvalósulnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!