Mindenféle tárgy lehet virágtartó a kertben

Van, aki az áradó sokszínűséget és esetlegességet kedveli, örül, ha a kert bármelyik pontján kel ki a tavaly elhullott mag, tiszteletben tartja. Például a kukacvirág kedve szerint viríthat akár a járda betonelemeinek illesztésénél vagy a fal tövében. Még az almafa vagy az orgonabokor is kegyelmet kap, növekedjen bár épp a garázskapu előtt.

Mások azonban kertügyben is a rendezettség hívei, az ő birtokukat a derékszögek, a párhuzamos szegélyek, a nyílegyenes tujasorok vagy a muskátlis ládák katonás rendje jellemzi. Mindkét stílus azonos halmaza a rengeteg virág, valamint azok tartóedényei.

Elegáns megoldás, ha egységes képet mutató, azonos színű, anyagú, méretű kerti kaspókat, dézsákat, ládákat használunk. Ha az állagmegóvásra is tudunk ügyelni (télire zárt helyre visszük, tavasszal átfestjük, lakkozzuk őket), egyszer kell nagyobb összeget áldozni rájuk, hogy sokáig szolgálják a tetszetős látványt. Ha nem bízunk a saját ízlésünkben, érdemes egyszer profi kertészt hívni, ő évekre előre kijelölheti a növények helyét, ismerve a növekedés közben változó hely­igényüket, tulajdonságaikat, érzékenységüket.

A másik „iskola” itt is a tervezetlenség. Minden háztartásban keletkezik felesleges holmi, amire kidobás előtt érdemes fantáziánkat használva ekképp rápillantanunk: „nem lenne ez jó virágtartónak?” Kiderül, de, igen. Ekkor kerül a fűbe a talicska, a lovas szekér, a gumicsizma, a zsírosvindő, a lyukas lábos, a gumiabroncs, a bádogvödör, a zománcos fazék, a vizesdézsa, a kisszék, a káposztáshordó. Nem árt persze óvatosnak lenni, mielőtt elárasztjuk az udvart, nehogy a végén jobban hasonlítson egy lomizós raktárra, mint a nagyi egykori bájos előkert­jére. A kimustrált tárgyakat újítsuk fel, mielőtt virágtartóvá avanzsálnak, a megváltoztatott szín új tartalmat kölcsönöz nekik. A színekkel bánhatunk bátran, de az is járható út, ha előre tudjuk, hogy a pirosra festett tárolóedényben piros színű virág pompázik majd, a sárgában sárga és így tovább. Máris némi rendet, koncepciót vittünk az amúgy szabad stílusba.

A járdák, utak, gyepszegélyek, falszélek mentén legyünk körültekintőbbek, ide ne ültessünk terebélyesedő vagy magasra növő egynyária­kat, mert egyrészt a fűnyíró nem fog örülni neki, másrészt a le- és elhajló szárak akadályozzák a közlekedést. A kis méretű udvarokban minden szegletet ki kell használnunk, a határoló falak, az ablakok, de még a csatorna is lehet a virágosítás célpontja. Ebben a mediterrán népek igazán nagyok, apró udvaraik viráglabirintussá válnak nyaranta, ahol a leander a főszereplő.

Az örökzöldek és a sövények értelemszerűen a kertek szélére kerülnek, esetenként magát a kerítést is kiváltva. Igyekezzünk ne erődítéssé változtatni a birtokunkat, levegő járta megoldásokat válasszunk.