Film

2018.10.13. 15:00

Venom: Védelmező Parazita

A Sony Venom filmje az év egyik legjobban várt blockbustere volt.

A Venom számos sebből vérzik, de kellően szórakoztató látványfilm lett

A Zombielandet jegyző Ruben Fleischer rendezőhöz impozáns színészgárda csatlakozott, élén a zseniális Tom Hardyval, s a művet korhatárosra tervezték, ami merész húzás. Aztán valami nagyon félrement. Először azt jelentették be, hogy a film „családbarát” lesz, s az már csak hab volt a tortán, amikor Hardy kijelentette, hogy a kedvenc részeit kivágták a kész alkotásból.

A Venom számos sebből vérzik, de kellően szórakoztató látványfilm lett

Eddie Brock (Tom Hardy) újságíróként dolgozik, ám oknyomozása során olyan dolgokba üti az orrát, amibe nem kellene. Egy földönkívüli parazitára tesz szert, ami át akarja venni az uralmat a teste felett, de egy közös cél érdekében összefognak, és megszületik Venom.

A nyitójelenet erős lett a lezuhanó űrhajóval és a lény gazdatestkeresésével. Az ezt követő félrevezetés pedig meglepően hosszúra nyúlik, ami azonban még meglepőbb, hogy Eddie mindennapjait érdekfeszítő nézni. A főhős élete darabjaira esik, elveszíti a munkáját, a menyaszszonyát, az egészsége is egyre rosszabb. Amikor aztán lehetősége nyílik bizonyítani, beüt a ménkű. A párhuzamos szálon az Élet Alapítvány kísérletébe nyerünk betekintést, ami a központi konfliktust okozza.

A cselekmény akkor vesz fordulatot, amikor Eddie egyesül a címszereplővel. A film legszórakoztatóbb részei, amikor a két fél ismerkedik. Ahogy haladunk előre a cselekményben, úgy esik szét az összkép. A gonosz sablonos, a motivációja röhejes, egyes döntések következményeit nem tudjuk meg. Venom maradásának oka s Eddie-hez való ragaszkodása is érthetetlen. Aki a képregények ismerete nélkül ül le megnézni a filmet, nem fogja érteni, mitől különleges kettejük szimbiózisa. A film egyébként a Halálos védelmező című képregény sztoriján alapul. A zárás, illetve a stáblista utáni jelenet fényében nagy dobásra készülnek a folytatásban, ahhoz azonban sokkal erősebb forgatókönyv szükséges.

A Venom számos sebből vérzik, látszik rajta a sok vágás, és zavaró, hogy ódzkodik a vértől, holott van benne bőven erőszak. Tom Hardy hozza a kötelezőt, ellenben ha a Sony mer tökösebb lenni s nem elégszik meg a középszerrel, most egy különleges antihősös alkotással lennénk gazdagabbak. De nem rossz film. Szórakoztató, látványos és vannak remek pillanatai, ám túl sablonos és súlytalan. Egyszer elvagyunk vele, de egy ilyen erős karakter többet érdemelne.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!