2023.02.18. 19:51
Újabb részletek derültek ki a Paksnál talált emberi maradványokról
Még nem sikerült azonosítani az áldozatot.
Forrás: Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság
Nem találtak bűncselekményre utaló nyomot a február 16-án Paksnál talált emberi testrészek, illetve a helyszín vizsgálatakor – mondta el szombaton a teol.hu kérdésére Komlósiné Kiss Anett, a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Mint megírtuk, az ismeretlen emberi maradványokra február 16-án bukkantak rá.
A szóvivő elmondta: egymástól legfeljebb ötven méteres távolságra, három helyen találtak testrészeket, amelyek körülbelül fél éve lehettek ott.
A testrészeket feltehetően állatok hordták szét – tudatta a szóvivő.
A rendőrség közigazgatási hatósági eljárás keretében indított vizsgálatot annak érdekében, hogy megállapítsák a holttest személyazonosságát. Bár vannak feltételezéseik, DNS-vizsgálat fogja majd igazolni minden kétséget kizáróan a személyazonosságot.
A történetekről a Tények is készített riportot.
Borítókép: illusztráció
Krimi
- Családi tragédia: anyát és kislányát találták holtan Kapuváron
- Életveszélyes mutatvány: falat másztak a belvárosban a fiatalok Miskolcon (videó)
- Rekordmennyiségű: 32 tonna kábítószer-alapanyagot égettek el a magyar rendőrök
- A zebrán gázoltak halálra egy fiatal anyát és gyermekét, 1 év 2 hónapot kapott az idős sofőr
- 89 évesen is veszélyes lehet a kegyetlen amstetteni rém