2011.03.01. 18:12
Zalai szélkerekek a Móri-árokban
Szélerőművel termelné meg energiaszükségletének egy részét Nagypáli önkormányzata. A szélkereket a Bakony közelében építené fel, ahol több hasonló berendezés helyet kapna.
A település a Priváttender Kft. progamjához csatlakozva építene szélturbinát Fejér megyében, a Bakony közelében, a Móri-árokban, ahol a szélmérési adatok szerint van értelme megvalósítani egy ilyen beruházást. Köcse Tibor, Nagypáli polgármestere elmondta, hogy a közelmúltban fórumot tartottak az elképzelésekről a településen, s több környező önkormányzattal együtt vágnának bele a fejlesztésbe.
Juhász Zoltántól, a projektet kidolgozó Priváttender Kft. rendszerigazgatójától megtudtuk: közel négyszáz szélkeréknek lenne hely a kiszemelt térségben, s eddig mintegy száz önkormányzat jelezte, hogy részt venne a programban. Elképzeléseik szerint az önkormányzatok megvásárolnák a tornyok felállításához szükséges magán- illetve céges tulajdonban lévő területeket, s a települések lennének az erőművek beruházói és tulajdonosai is .
- Egy torony éves teljesítménye 180 ezer kilowatt, vagyis 5,5-6 millió forint értékű áram előállítására alkalmas, ekkora bevételre számíthatnak az önkormányzatok - mondta Juhász Zoltán.
A megtermelt energiát többféleképpen hasznosíthatnák. Választhatják azt a megoldást, hogy miután átadták az áramszolgáltatónak, szaldóként elszámolják (kvázi elhasználják), így csökkentve az energiaköltségüket, vagy értékesíthetik az áramot a piacon. Azt is megtehetik azonban, hogy a felét eladják, a másik felét pedig jóváíratják az áramszolgáltatóval a számlájukon. Köcse Tibor elmondta, hogy egy ötszáz ezer fős település 1-3 millió forintot költ a közvilágításra. A szélerőműből ennél nagyobb bevételre lehetne szert tenni.
Az ötletgazda vállalkozás Kanadában gyártott, közel 40 méter magas, 18,8 méter rotor átmérőjű szélkerekek telepítésében gondolkodik. Az élettartamuk huszonöt év, amely karbantartás után még húsz évvel meghosszabbítható. Egy ilyen berendezés nettó 50 millió forintba kerül. A turbina létrehozásához nyolcvanöt százalékos KEOP-támogatás igényelhető, a költségeket ugyanakkor meg kell előlegezni, biztosítani az önrészt, és befektetni az előkészületekbe, számolva azzal a kockázattal is, hogy az uniós támogatást igénylő önkormányzat esetleg nem nyer a pályázaton.
Nagypáli mindenesetre bele akar vágni a projektbe, s a környező településekkel közösen más fejlesztési programokban is gondolkodik. Létrehozták a közelmúltban a Nagypáli Fejlesztési Övezet Nonprofit Kft.-t Bolek Zoltán, a Magyar Iszlám Közösség elnöke vezetésével. A kft. első lépésként gazdaságfejlesztési tervet készít a térségre, azzal a céllal, hogy vonzóvá tegye a befektetőknek.