Gazdaság

2009.10.09. 06:18

Vigyázat, kész átverés! - Amikor cső(d)be húz a házaló...

Zalaegerszeg - 83 éves asszony, aki az ötéves(!) futamidőre felvett áruvásárlási kölcsön lejárta után juthat csak hozzá masszírozó gépéhez, s egy 150 ezer forintot kóstáló csomag, ami teljesen üres. A fogyasztóvédelmi panasziroda munkatársai számos ezekhez hasonló extrém esettel találkoznak.

nincs nev

- Hiába a sok figyelmeztetés, a fogyasztók még mindig nem elég tudatosak - kezdi László Marianna, a Társadalmi Egyesülések Zala Megyei Szövetsége Fogyasztói Kapcsolati Irodájának vezetője.

A minap például egy kétségbeesett asszony járt az irodában, akit egy árubemutatón az elsősorban exkluzív acéledényeiről ismert cég munkatársai rávettek, vásároljon masszírozó gépet, amihez persze rögtön áruvásárlási kölcsönt is ajánlottak - ötéves futamidőre. Az asszony első zavarában aláírta a papírokat, s csak később döbbent rá, hogy a cég üzletpolitikájának megfelelően csak a kölcsön lejártakor kaphatja meg a terméket.

Csak akkor vegyük át a terméket, ha valóban szükségünk van rá - ZH illusztráció: Katona Tibor

- Mivel a hitelt egy budapesti bankfiók nyújtotta, a néni oda nem tudott elmenni, de az értékesítő cég megyeszékhelyi irodájában több alkalommal is járt, s jelezte: mégsem kell a termékük. Tudomást sem vettek róla - mondja László Marianna. - Ám azt nem tudta, hogy az üzleten kívül, például árubemutatón kötött szerződéstől a vásárló nyolc munkanapon belül, minden indok nélkül elállhat, csak ezt írásban kell jeleznie, hisz a szó elszáll.

A fiatalabbak jellemzően mobiltelefonos panaszokkal keresik meg az irodát, problémájuk szinte száz százalékban a szervizzel van, ám akad gond az internetes vásárlással is.

Az időseknek az árubemutatón túl általában a házaló kereskedőkkel gyűlik meg a baja.

- Az építőipari panaszok gyakoriak, s elsősorban a redőnyt, nyílászárókat, szigetelést árusító házalókra vonatkoznak - folytatja az irodavezető. - Az ár jóval magasabb, mintha helyben vásárolnák meg a termékeket, a pénzért cserébe kapott számlán pedig nincs rajta a szolgáltató telephelye, elérhetősége, amit kötelezően fel kellene tüntetni.

A csalók kedvelt célpontjai a társasházi lakóközösségek. Előfordult, hogy úgy keresték meg az ott lakókat, hogy közös képviselőjük már beleegyezett a munkálatokba. Akkor buktak le, amikor a képviselő lányához csengettek be... Komlói és miskolci cégek járják így a társasházakat, s a panaszosok elmondásából kiderül: ha megcsinálják is a munkát, rossz minőségben teszik. Persze az is előfordul, hogy hiába az előleg, a vállalt munka nem készül el. A legutolsó ilyen panasz egyébként egy helyi vállalkozásra érkezett. Ezek a cégek az ár felét általában előre elkérik, amire, ha az ügyfél foglalóként adja oda, majd mégis visszalépne, keresztet is vethet.

- Előfordult, hogy egy idős házaspárhoz azzal csöngetett be valaki, hogy a fiuk által interneten rendelt 150 ezres csomagot kellene kifizetni, de nem gond, ha csak 110 ezer forint van otthon, a fennáló tartozást majd később rendezik. A csomag teljesen üres volt.

Pozitív elmozdulás tapasztalható viszont a nagyobb áruházláncok hozzáállásában, hiszen, amint megkapják a békéltető testület levelét, rendezik a panaszt. Hiányosságok persze vannak a rendszerben.

- Ahogy a vállalkozónak tájékoztatási, úgy a vásárlónak tájékozódási kötelezettsége van - jelenti ki László Marianna. - Pénzügyekben például egyáltalán nem vagyunk otthon. Számtalanszor előfordul, hogy az ügyfél ugyan készpénzzel megy vásárolni, rábeszélik az áruvásárlási hitelre.

Sokaknak gyűlik meg a baja a biztosításokkal is, hiszen bár aláírják, nincsenek tisztában a szerződésben foglaltakkal, s persze csodálkoznak, ha lejáratkor az előzőleg ígértnek csak a töredékét kapják. Ilyenkor pedig már nincs mit tenni.

- A postán küldött csekket rejtő reklámanyagok is sok bosszúságot okoznak, hiszen az ügyfél ugyan átveszi, de nem mondja le írásban, s ki sem fizeti, mondván, ő nem rendelt ilyet, s egyszer csak érkezik a behajtás, s nincs választás, fizetni kell. Nyolc napon belüli visszaküldés esetén azonban csak a postaköltség terheli a fogyasztót.

A telefonos megkeresésekkel szintén vigyázni kell, mert itt már a ráutaló magatartás is szerződéskötésnek minősül. Fontos tehát, hogy egyértelműen az ügynök tudtára adjuk: nem érdekel az ajánlata.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!