2010.05.13. 18:43
Hitelcsalás: a Jobbik korábbi keszthelyi elnöke szerint neki nincs miért védekeznie
A hitelcsalással gyanúsított ingatlanforgalmazó-értékbecslő - a Jobbik korábbi keszthelyi elnöke, Somlyai Szilárd - azt állítja, nem követett el bűncselekményt, így nincs is olyan körülmény, ami miatt védekeznie kellene neki vagy a szintén gyanúsított ügyvédnek, saját édesanyjának.
Hétfőn a Zala Megyei Főügyészség azt közölte: "szabadlábon védekezhet" az a két gyanúsított - K. Zoltán és S. Szilárd - , akiket három hónapos előzetes letartóztatás után helyeztek szabadlábra lakhelyelhagyási tilalom fenntartása mellett. A tavaly nyár óta folyó eljárásnak több mint tíz gyanúsítottja van, akik csekély értékű ingatlanokat fedezetül kínálva, a valós értéküket többszörösen meghaladó összegű hitelek megszerzésében működtek közre. Mint hétfőn az ügyészség megerősítette: a gyanúsítottak között van Sz. Irén ügyvéd, S. Szilárd édesanyja is.
Az április 14-én szabadlábra került egyik gyanúsított, Somlyai Szilárd csütörtökön saját nevén beadott közleményében azt közölte az MTI-vel, hogy "a rendőrség és az ügyészség nem tudott összeállítani törvényes alapon álló vádat, ezért nincs, ami ellen védekeznünk kellene". Úgy fogalmazott: "nem követtem el sem én, sem édesanyám azt, amivel meggyanúsítottak".
"Tragédiának tartom, hogy ma vád és jogerős bírói ítélet nélkül egy ember életét ketté lehet törni, bilincsben a médiákban ország-világ előtt lejáratni" - közölte a gyanúsított, aki előzetes letartóztatásáig volt a Jobbik keszthelyi elnöke, de a keszthelyi önkormányzat városfejlesztési bizottságának tagjaként is tevékenykedett.
Kifejtette, hogy húsz éve működő cégére eddig nem volt panasz, és nem érti, hogy a Jobbik helyi elnökeként miért hurcolták meg. Hozzátette, hogy a munkáját tovább folytatja Hévízen, "és erőt ad" neki, hogy továbbra is dolgozhat a keszthelyi városfejlesztési bizottságban is.
A Zala Megyei Főügyészség és a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság korábbi közlései szerint az elsőrendű gyanúsított K. Zoltán papíron három - egy zalaszentgróti és két türjei - házat értékesített tovább az ingatlanforgalmazó-értékbecslő segítségével. Az ingatlanos a néhány millió forintért vásárolt házakat jelentősen felértékelte, az így felvett hitelek törlesztő részleteit a sokszorosan hátrányos helyzetű hajléktalan vagy munkanélküli "vevők" azonban nem tudták fizetni.
Somlyai Szilárdot az ingatlanforgalmazással összefüggő tevékenysége kapcsán bűnsegédként elkövetett csalással gyanúsítják. A vizsgálat eddigi adatai szerint az ügyvédként praktizáló édesanyja a feltehetően fiktív szerződések elkészítésében vett részt.
Kapcsolódó cikkeink, kattintson az alábbi címekre!
2010. január 15.
Előzetes letartóztatásban a Jobbik keszthelyi elnöke
2010. január 21.
Könnyen trükközött a Jobbik keszthelyi elnöke?
2010. február 24.
Őrizetbe került egy keszthelyi ügyvédnő
2010. május 10.
Hitelcsalás: Szabadlábon védekezhet a Jobbik korábbi keszthelyi elnöke és édesanyja