Hamzavószerdától húsvéthétfőig: hiedelmek és hagyományok

A húsvét mozgóünnep: a niceai zsinat a tavaszi napéjegyenlőséget (március 21.) követő első holdtölte utáni vasárnapra tette. Ezt előzi meg a negyvennapos böjti időszak. Jézus kereszthalála és feltámadása az ünnepének és az arra való felkészülés folyamatának tradíciói különleges helyet foglalnak el a néphagyományok sorában.

A valódi készülődés hajdanán már a hamvazószerdával elkezdődött. Előtte, húshagyókedden éjfélig szabadott csak falatozni, s aztán elkezdődött a negyven napig tartó böjt, s egyben vége szakadt a vízkereszttel kezdődött farsangi vígságoknak. Az azt követő csütörtökön, amit ma torkoscsütörtöknek nevezünk, aztán újra bőven került étel a falusi asztalokra: minden elfogyott, ami kedden megmaradt.

Amit napjaink társadalma tavaszi méregtelenítésnek nevez, az hajdanán lecsendesedett, a léleknek és a testnek egyaránt megtisztulást jelentő időszak volt. Erre véget ért a tél, a nagyobb tavaszi munkák azonban még nem kezdődtek el, csak azok előkészületei. A falusi emberek kitisztogatták az ólakat, a hegyi pincéket, a házaikat és a testüket is. Az udvarok, a kertek, de még az árkok is tisztán várták a frissítő tavaszi esőket.

Hiába azonban a böjt, a húsvétra való készülődés, a falvakban mégis akadtak olyan napok, melyeket vidáman töltöttek. A böjti időszak kellős közepére esett ugyanis Sándor, József, Benedek napja. Mivel a falvakban ekkor még e keresztnevek tulajdonosai éltek a legnagyobb számban, böjt ide vagy oda, nem maradt el a vidám névnapozás.
A Gergely-járás is erre az időszakra esett, ekkor házról házra járva a tanítójuknak gyűjtöttek a gyerekek. Az oly kevés fizetésből élő falusi tanítót ugyanis a pap fogadta fel, s a falu népe is segítette. A böjti időszak része volt a feketehét, a virághét és a nagyhét, melyek napjaihoz szintén számos népszokás kapcsolódik. A feketehét tele volt tiltásokkal: nem szabadott ágyneműt mosni, vasalni, vetni. Azt tartották ugyanis, ha nem tartják be a tiltást: férgesedik minden, bolhás lesz a szalmaágy.

A virághéten aztán mindent ki kellett pucolni, takarítani, a veteményezés pedig nagyhét elején volt javasolt. Aztán elérkezett a nagycsütörtök, s „a harangok Rómába mentek”. A piros tojást legtöbb helyütt nagypénteken festették. Ruhafestékkel, hagymahéjjal, céklarépával színezték az újjászületés jelképét. Aznap nem sütöttek kenyeret, nem mostak és nem fontak. Nagyszombaton aztán újra megszólaltak a Rómából visszatért harangok, s véget ért a negyvennapos böjt.

Húsvétvasárnap reggel hajdanán a keresztgyerek piros tojást kapott, esetleg egy-egy apróbb ajándékot, zsebkendőt. Délután pedig elkezdődtek a tojásjátékok, és a háromévestől a hetvenesztendősökig mindenki játszott, miközben várta a húsvéthétfőt, s vele a locsolást.
Húsvéthétfő napján aztán a legények csapatokban járták a falvakat, és vödörszámra vízzel locsolták a lányokat, akik hálájuk jeléül (mert nem maradtak szárazon) hímes tojással jutalmazták az ifjakat.