Átadták a Zala Megyei Kórház digitális röntgenparkját

Pénteken ünnepélyesen átadták a Zala Megyei Kórház új, digitális rendszerűvé átalakított röntgenparkját Zalaegerszegen. A fejlesztés a tulajdonos önkormányzat 180 millió forintos visszatérítendő támogatásával valósult meg.

Magyar Hajnalka

Dr. Gyimesi Endre polgármester a megye és a város kórházat támogató együttműködését méltatta, s ennek jegyében bejelentette, a zalaegerszegi önkormányzat az áprilisi közgyűlésen 10 millió forinttal szándékozik hozzájárulni a sürgősségi centrum önrészéhez.

Dr. Nagy Gyöngyi, a radiológia osztályvezető főorvosa a fejlesztés komplexitásáról szólt. A rendelkezésre álló összeg közel feléből új, minden igényt kielégítő digitális röntgenkészüléket vásároltak, ami a járóbeteg-ellátást segíti. Emellett a még meglévő hagyományos készülékekhez az intézet olyan kazettákat szerzett be, amelyek adatai digitálisan leolvashatók, ezáltal ezek is bekapcsolhatók a rendszerbe. Így a hagyományos gépeket sem kell sutba dobniuk. A fennmaradó összegből a rendszer valódi előnyeit biztosító informatikai fejlesztés valósult meg, ennek révén egyetlen hálózatból érhető el az összes radiológiai készülék adatbázisa.

A hálózatot új szerver működteti, s a fő erény: lehetővé vált a szakrendelések, az osztályok, sőt, a műtők kiszolgálása. Az ott dolgozó orvosok a felvétel elkészülte után szintén azonnal láthatják a képeket. A traumatológia, reumatológia, ortopédia területén van ennek különös jelentősége. Emellett azon intézetek, ahova betegeiket továbbküldik, interneten keresztül szintén megtekinthetik a felvételeket. A digitalizálás révén megoldódik a röntgenfelvételek archiválása is. Végül Horváth László osztályvezető a fejlesztés informatikai hátteréről beszélt.


ÓRÁNKÉNT 100 FELVÉTELRE IS KÉPES
Az új röntgengép teljesen automatikus, a mennyezeten futó síneken mozogva gombnyomásra áll be a kívánt helyzetbe, a vizsgálat típusától függően. Két fő eleme van, a röntgensugarat kibocsátó fej, mvalamint a digitális érzékelő mező, a beteg e kettő között helyezkedik el. Óránként akár 100 felvétel elkészítésére is alkalmas, íg két öltöző is kapcsolódik a rendelőhöz. A fejlesztésnek köszönhetően eltűnik az egyszer használatos röntgenfilm, s megszabadulnák az előhívás költségeitől is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!