Nagy a potenciális rajongótábor, de beváltatlan ígéret marad a G. I. Joe-mozi

A film meghatározást pedig tartogathatnánk azokra az alkotásokra, amiket eredetileg értettek alatta: valaha a hetedik művészeti ág produktumait nevezték így. Persze a világ rég túlhaladt ezen az ásatag értelmezésen, és én sem mernék előhozakodni efféle avítt ötleteléssel, ha nem láttam volna minap a G. I. Joe-termékcsoport új mozgóképes készítményét.

Stephen Sommers rendező (A múmia-sorozat) alkotása ugyanis még annyira sem tekinthető filmnek, mint a legsilányabb számítógépes játék- vagy képregény-adaptációk, amikből amúgy tengernyi zúdult ránk az elmúlt években. A filmnek ugyanis legalább két fontos ismérve van: színészi játék és cselekmény elvileg nem hiányozhatna belőle. Ezzel nem a főszereplő, az általam egyébként kedvelt Dennis Quaid kvalitásait becsülöm alá (annál inkább idegesít társa, a fapofa szuperkatonát alakító Channing Tatum), csak egyszerűen nem értem, ennyire kilúgozott, lecsupaszított forgatókönyvvel, ilyen ötlettelen konfliktusokkal és ízetlen, panelszerű karakterekkel hogy van képük kiszúrni a színészek szemét  hát még a nézőkét. Visszatérve az első gondolathoz: audiovizuális fogyasztási tömegcikknek ezzel együtt elmegy a G. I. Joe-mozi, Sienna Miller ugyanis jól néz ki Tomb Raider-es szerkójában, a hősök keményen feszítenek, a számítógép-grafika helyén van többé-kevésbé, s  kapunk néhány grandiózus, szépen kidolgozott akciójelenetet is. Csak hát valami kis értelmet is keresne az ember, ugye...

Pedig a G. I. Joe: A Kobra árnyéka hatalmas előnnyel indul, hiszen nemcsak a tengerentúlon, hanem Magyarországon is kiterjedt rajongótáborral büszkélkedhet a Hasbro (Amerika legnagyobb játékgyára) évtizedes projektje: olyan harminc körüli srácok adják a potenciális közönséget, akik gyerekkorukban a szekrény polcairól és a szőnyeg mintázataiból aprították kis plasztikkatonáikkal az ellenséget, de állítom, sokkal izgalmasabb háttértörténetet fantáziáltak háborúskodásukhoz, mint amit Sommersék összehánytak. 

A G. I. Joe-kultuszt (a jó ügyet felvállaló elitharcosok és a Kobra nevű terrorszervezet örök csatáját) csak hírből ismerő mai tinik  szintén többet érdemelnének ennél a felszínes retro-próbálkozásnál. Esetleg egy-két színészi megnyilvánulást, némi morális tanulságot. De ők legalább kisebbet csalódnak.