Egy mosoly, s már érdemes volt felkelni

Május elsején a munkavállalókra fókuszál a társadalom, de az idei ünnepet jócskán beárnyékolja a tervezett megszorítások sora, a dolgozók egyre nehezebb helyzete. Erről is szót váltottuk Pintér Istvánnéval, a Zala Megyei Kórház finanszírozási főelőadójával, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma megyei koordinátorával, az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezete megyei elnökével. Elsőként arról kérdeztük, mikor becsülték meg leginkább az egészségügyi dolgozókat?

Ilyen időszak soha nem volt, az egészségügy mindig maradékelv alapján működött. Előfordult azonban, hogy javult a helyzet, például az átlagosan 50 százalékos béremelés idején. Ez sem eredményezett kiugró fizetéseket (az emelés azóta már el is veszítette az értékét), mégis érezték a dolgozók, hogy valamilyen szinten megbecsülik őket. Napjainkra nem ez a jellemző, ráadásul a közszférában dolgozók munkáját korábban övező társadalmi megbecsülés is egyre csökken. Ez igaz a pedagógusokra, a hivatali és közművelődési dolgozókra, az egész közszférára.

Nem az a baj, hogy idegesek és fáradtak a közalkalmazottak, nem úgy bánnak a tanítványokkal, az ügyfelekkel és a betegekkel, mint régebben?

Szerintem az áll a háttérben, hogy a lakosság megelégelte, hogy a közszférában dolgozók megpróbálnak küzdeni az igazukért. Az emberekben soha nem tudatosult igazán, hogy milyen körülmények között, mennyi pénzért végzik a munkájukat, nem tudják, hogy hosszú ideig a közszférában dolgozóknak volt a legalacsonyabb a jövedelmük Magyarországon. Azóta javult a helyzet, a bérük most már meghaladja a mezőgazdaságban foglalkoztatottakét. Ha ismerné a lakosság a közalkalmazotti bértáblát, nem keltene visszatetszést a közszféra érdekvédelmi tevékenysége. A másik ok valóban az, hogy bár a dolgozók nagy többsége szívvel-lélekkel végzi a munkáját, belefáradt az egyre romló munkakörülményekbe.

A kórházban milyen problémákkal fordulnak Önhöz a munkavállalók?

A nővérek közül sokan keresnek meg azzal, hogy nem tudnak megélni a fizetésükből. Jelentős részük elvált, mert a férjek előbb-utóbb megunják, hogy a feleségük folyamatos munkarendben dolgozik. Azok a nővérek pedig, akik házasságban élnek, gyakran családfenntartói szerepet is vállalnak, mert a férjük munkanélküli vagy beteg. Nehéz fizikai munkát végeznek, komoly pszichés megterhelés alatt állnak, s közben előfordul - érkezett már hozzám ilyen jelzés -, hogy a nővér nem tud ebédelni, mert nincsen rá pénze.

 Mit tud tenni ilyen helyzetben, mivel biztatja az Önhöz fordulókat?

A szakszervezet jelenleg azzal ostromolja a kórház vezetését, hogy adják vissza a romló pénzügyi-gazdasági helyzet miatt megvont étkezési utalványokat, mert a 6-8000 forint elvonása hatalmas veszteséget jelent a dolgozóknak. Szükség esetén segélyt ad a szakszervezet a rászorulóknak, s valamennyi tagra élet- és balesetbizosítást kötünk, ez nehéz helyzetben nagy segítség. Igyekszem a hozzánk fordulóknak emberi oldalról is támaszt nyújtani, el szoktam mondani, hogy én úgy látom: ha minden nap legalább egy ember arcára mosolyt tudunk csalni, már érdemes volt felkelnünk.

A SZEF országosan milyen célokért harcol?

Többek között azt akarjuk elérni, hogy elálljon a kormány a közszféra 13. havi bérének megvonásától, hiszen ezt nem bónuszként kaptuk, hanem a közszférában elmaradt béremelés ellentételezéseként. Ezen kívül tiltakozunk a nyugdíjkorhatár 65 évre emelése ellen. Az egészségügyi dolgozók olyan mértékben amortizálódnak, hogy ironikusan azt szoktam mondani, rosszabb állapotban lesznek, amikor nyugdíjba mennek, mint azok, akiket ápolnak. Azt is célul tűztük ki, hogy elérjük, változzon az egészségügyi intézmények folyamatosan romló finanszírozása. Most az eddigi teljesítmény 70 százalékát finanszírozzák teljes mértékben, a fennmaradó 30 százalékot lebegtetik, de nem tudjuk, pontosan mennyi a lebegtetett pontérték. Tervezni így nem tudunk, s tovább szűkül a mozgásterünk. A fiatalok nem mennek dolgozni az egészségügybe, a felsőfokú végzettségűeket pénzhiány miatt nem tudják felvenni az intézetek, ezért van, hogy szakdolgozók helyett szakképzetlen munkanélkülieket foglalkoztatnak a kórházak. Vannak területek, ahol a szakdolgozó-hiány eléri a 20-30 százalékot országosan.

Hogy látja, a munka ünnepe jelent még valamit a munkavállalóknak?

Fontos lenne, hogy legalább ezt az egy napot nekik szenteljük, és jó hangulatban töltsék el, de az a legnagyobb probléma, hogy munkavállalóból, munkahelyből van a legkevesebb Magyarországon, s ez mindenképpen beárkényolja az ünnepet.

Előfordul, hogy a nővér nem tud ebédelni, mert nincsen rá pénze  Fotó: Katona Tibor