2010.12.26. 10:20
ROAD - A filozofikus Emberteremtő
Minden ember valahol egy kicsit Isten is, ráadásul nemcsak az ahhoz illő hatalommal, hanem legalább annyi teherrel is – mondja az ötödik albumát október elején megjelentető Road gitáros-énekese, Molnár Máté. A zenekar Emberteremtő címmel készítette el legújabb nagylemezét, s már a cím is némi magyarázatra szorul.
A Road eddigi dalai ugyanis nem a filozofikus tartalmukról voltak híresek, s ezen az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő négyes nem is kívánt változtatni. Az Emberteremtő cím a szövegekért is felelős Molnár Máté szerint már régóta foglalkoztatta őket, ám hogy éppen most kívánkozott ki belőlük, az tulajdonképpen a véletlennek tudható be.
– Ahogy a politikával, úgy a vallással sem foglalkozunk fanatikusok módjára, azt azonban hisszük, Isten saját képére formálva megteremtette az embert – mondta a zenekar vezetője. – Ezt a gondolatot vittük tovább, hiszen gyakorlatilag ma már az ember teremti az embert. Valahol tehát mindenki egy kicsit Isten is a szó pozitív értelmében. Az isteni hatalom mellett azonban legalább annyi terhet is cipelünk magunkon. Ezt a gondolatmenet régóta foglalkoztat bennünket, ám most éreztük idejét annak, hogy elő is rukkoljunk vele, hiszen nagyon sok ember visszaél a hatalommal. Nekünk a színpad adott egy sajátos lehetőséget arra, hogy elmondjuk gondolatainkat és elképzeléseinket a világról, kvázi embereket teremthetünk mi is. Ha már így adódott, akkor álljunk a pozitív oldalára a mérlegnek, s próbáljuk meg mi is a jó út felé terelni embertársainkat.
Az Emberteremtő album azonban nemcsak eszmeiségét tekintve hozott újat, hanem zeneileg is. A lemezen a Roadra jellemző rockzene mellett népzenei témák is felbukkannak.
– A lemezfelvétel során is rengeteg új dolgot próbáltunk ki – folytatta Molnár Máté. – Ezúttal nem sávonként rögzítettük a dalokat, hanem az úgynevezett egybe-feljátszós módszert választottuk. A hangszeresek tehát nem külön- külön játszották fel a saját témáikat, hanem mindannyian együtt bementünk a süketszobába, és egyszerűen előadtuk a lemez dalait, mintha koncerten lennénk. Addig csináltuk mindezt, ameddig nem működött a dolog, azaz tökéletes nem lett a felvétel.
További zenei hírek itt!