Megemlékezés

2024.04.26. 15:59

Nyolcvan éve deportálták a muravidéki zsidókat

Nyolcvan évvel ezelőtt, 1944. április 26-án vette kezdetét a Muravidéken élő zsidók tömeges letartóztatása, majd deportálása. Az évfordulóról pénteken Lendván, valamint Hosszúfaluban, a mai Szlovénia egyik legnagyobb épen maradt izraelita temetőjében emlékeztek meg.

Gyuricza Ferenc

Dr. Natasa Pirc Musar a hosszúfalusi izraelita temetőben

Fotó: Gyuricza Ferenc

A program utóbbi helyszínen a nácizmus áldozatainak emlékműve csendes koszorúzásával kezdődött, amelyen mások mellett részt vett dr. Natasa Pirc Musar, Szlovénia köztársasági elnöke, Elie Rosen, a Szlovén Zsidószövetség elnöke, Magyar János lendvai polgármester, illetve Kelemen Gertrud, hazánk lendvai főkonzulja is. Az emlékezők innen a lendvai zsinagóga épületéhez vonultak, ahol a Zsidó Kulturális Örökségközpont – Maribori Zsinagóga igazgatója Boris Hajdinjak által összeállított, A két transzport címet viselő kiállítás megnyitóját tartották. Ez a tárlat fotók és a hozzájuk kapcsolódó szövegek révén mutatja be a holokauszt borzalmait, a lendvai zsidóság tömeges megsemmisítéséhez vezető utat.

Fotó: Gyuricza Ferenc

- Egész családok kényszerültek arra, hogy elhagyják az otthonukat, a vagyonukat pedig elkobozták – elevenítette fel a nyolcvan éve történteket dr. Natasa Pirc Musar. – Útjuk az auschwitzi koncentrációs táborba vezetett. Közülük csak nagyon kevesen élték túl a holokausztot, s még kevesebben döntöttek a szülőföldre való visszatérés mellett. A vidék gazdasági és kulturális szövetéből tépte ki a nácizmus ezt a közösséget.

Fotó: Gyuricza Ferenc

A szlovén államelnök arra is figyelmeztetett, a holokausztnak voltak előzményei. A gyűlöletkeltés és a populizmus térnyerése vezetett ártatlan milliók gyötrelmes halálához. A kiállításmegnyitót követően dr. Natasa Pirc Musar és Magyar János emléktáblát avatott az egykori lendvai zsidó iskola helyén.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában