ZTE FC

2015.03.02. 20:01

ZTE FC - Délczeg szerint a szolnoki pont lökést adhat

Zalaegerszeg - Több szempontból is érdemes visszapillantani a szombaton lejátszott Szolnok -ZTE FC NB II-es labdarúgó-mérkőzésre, hiszen vannak a találkozónak olyan mellékszálai , melyek azért nem gyakran fordulnak elő.

Kerkai Attila

Maga a mérkőzés és az 1-1-es végeredmény mondjuk nem tartozott a legizgalmasabb és a legjobb játékot hozó kategóriába, de a ZTE FC szempontjából ez most jó eredménynek számít. A egerszegiek csapatából ugyanis hét olyan játékos hiányzott, akik bármikor a kezdőcsapatban követelhetnek helyet maguknak, viszont itt jön a kellemes csalódás. Méghozzá azok részéről, akik Szolnokon pályára léptek, s zömében a keret fiatalabb tagjairól van szó.

A mérkőzésről szóló beszámolónkban is jeleztük, hogy például Pajor Imre élete első NB II-es mérkőzésén volt a kezdőcsapat tagja, s előtte is csak egyszer lépett pályára csereként. Szóval, remekül oldotta meg feladatát, hiszen a védekezésnek nagy szerepe volt ezen a mérkőzésen. S itt kell megjegyezni, hogy Króner Martin sem játszott talán még olyan határozottan, mint most, Fodor Marcell pedig már rutinosabb e téren, aki remekül fogta össze a társakat.

A kakukktojás mindenképpen Horváth Péter, az abszolút újonc. Nemcsak azért, mert a Lenti TE-től a télen igazolt labdarúgó előtte egyetlen percet sem töltött az NB II-ben a pályán, hanem azért is, mert a támadót a balhátvéd posztjára vezényelte Lendvai Miklós a 14. percben, amikor a megsérült Bedi Bencét le kellett hozni.

- Azért őt állítottam be, mert igazából sok választásunk nem volt, de korábbi csapataiban volt már, hogy bal oldali védőt is játszott - indokolta meg később döntését Lendvai Miklós, a zalaiak szakvezetője. - Azt gondolom, hogy a csapat jól oldotta meg a feladatát, s ahogy előzetesen mondtam, a fiatalok megmutathatják magukat, s meg is tették. Játékban is léptünk előre, ami még fontosabb.

A pontszerzéshez kellett Délczeg Gergely nagyon jó teljesítménye is, aki kiharcolt és értékesített egy tizenegyest. Ám nemcsak ez miatt tűnt ki, hanem avval is, ahogy segítette társait, s főleg a hajrában, a rutinja sokat jelentett.

- A büntető jogos volt, ez nem is lehet vitás és az első félidőben szerintem kapnunk kellett volna még egyet, amikor Babati és Pokorni kapus találkozott - mondta Délczeg Gergely a mérkőzés után, miközben Gellei Imre, a ZTE FC szakmai tanácsadója lépett hozzá gratulálni, hiszen a jó teljesítmény mások szeme előtt sem maradt rejtve. Nagyot küzdött mindenki, főleg Fodor és Króner dolgozott sokat, de nem akarok kiemelni senkit, mert mindenki, aki a pályán volt odatette magát. Bevallom, úgy készültünk erre a mérkőzésre, hogy nyerni jövünk Szolnokra, ami talán furcsának tűnhet a sok hiányzó miatt, de tényleg így volt. A kiállítás és a korai sérülés miatt viszont meg kell elégednünk az egy ponttal, ami szerintem lökést is adhat a csapatnak.

Amire mindig nagy szükség van, s noha a mutatott játék a ZTE FC szempontjából összességében valóban pozitív, csakhogy az továbbra is igaz: döntetlenekkel nem sokat lehet előrejutni. Szombaton a Szigetszentmiklós érkezik Zalaegerszegre, s nem vitás, immár jó lenne győzni Ami biztos, hogy az eltiltott Kovács Gergőre és a Szolnokon, a második sárga lapja után kiállított Szakály Attilára biztosan nem számíthat majd a szakvezetés.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!