ZTE FC

2015.04.25. 12:35

ZTE FC - Mezőkövesd: Jókor jött a siker

Az NB II 25. fordulójában három vereség után a ZTE FC labdarúgói a feljutásra is még esélyes Mezőkövesdet fogadta.

Kerkai Attila

Immár nem kétséges, hogy nagyon komoly kihívás vár a ZTE FC együttesére, amely sorozatban három alkalommal szenvedett vereséget úgy, hogy ebből kétszer hazai pályán szerepelhetett. Legutóbb Sopronban lépett pályára az egerszegi együttes, ahol szintén vesztesen hagyta el a játékteret.

Szombaton egy olyan ellenfél látogat a ZTE-stadionba, amely még harcban áll a feljutásért, bár ha kikapna most a Mezőkövesd-Zsóry FC, meglehet, kiszállna ebből a harcból. Jelenleg ugyanis a még feljutást jelentő második helytől, így a Gyirmóttól négy pontra van a negyedik helyezett Kövesd (ma Cegléd-Gyirmót meccset rendeznek). Nem kétséges, miért számít Lucsánszky Tamás együttesének is létkérdésnek a remélt győzelem.

Ahogy Lendvai Miklós, a ZTE FC vezetőedzője sem vereségben gondolkodik, hiszen csapata három vesztes találkozó  után egyre közelebb van ahhoz a veszélyes zónához, ami a kieséssel fenyegetett  csapatokat tömöríti. Márpedig  hozzájuk közelebb kerülni meglehetősen rizikós lenne...A kék-fehéreknél visszatérhet a korábban kétmeccses eltiltását töltő Szakály Attila. Az ősszel a két csapat egymás elleni találkozóján 1-1-es döntetlen született a tavaly még NB I-es Mezőkövesd otthonában, ami akkor a ZTE FC szempontjából jó eredménynek számított.

ZTE FC - Mezőkövesd-Zsóry FC 4-0 (1-0)
Zalaegerszeg, 1100 néző. Jv.: Berger (Kovács II. G., Vígh-Tarsolyi). 
ZTE FC: Szappanos - Simonfalvi, Króner, Forgács, Bedi - Kovács G. (Murai, 61.) - Babati, Vittman (Városi, 65.), Szakály A., Délczeg (Bíró, 31.) - Daru. Vezetőedző: Lendvai Miklós. 
Mezőkövesd:Kunsági - Hegedüs Cs., Dvorschák, Szeles (Gengeliczi, 67.), Sváb - Takács, Hegedüs D. - Molnár G., Tajthy (Balajti, 59.), Kulcsár -  Bajzát (Máté J., 46.). Vezetőedző: Lucsánszky Tamás.

Gólszerzők: Daru (39. 60), Babati (55.), Murai (80.).

Kiállítva: Kulcsár (53).

Remek időben készülődnek a csapatok a kezdéshez, hiszen igazi, hamisítatlan tavasz van jelenleg Zalaegerszegen.

1. perc: A ZTE FC együttese kezdte a játékot.

3. perc: Egy bal oldali zalai beadás mélyre sikerült, így a vendégek kapusának a léc alól kellett kiütni a labdát.

5. perc: Az ismerkedés időszaka a mostani, legalábbis ezt szokták mondani  olyankor, amikor  egyelőre felmérik egymást a felek.

7. perc: Babati elöl rúgta szögletre a labdát Hegedüs Cs. Szakály adta be a jobb oldali sarokrúgást, amit kifejetek a védők. Az ellentámadás után viszont Takács P. lőhetett ígéretes helyzetből, de eltörte a labdát...

10. perc: A ZTE FC valamivel kezdeményezőbbnek tűnik, de nem nagyon jut el a kapu elé. A Mezőkövesd annak ellenére, hogy elvileg harcol a feljutásért,  egyelőre nem sokat mutatott.

14. perc: Egyelőre mindkét oldalon sok a hiba, ezért nem tud veszély kialakulni a kapuk előtt. A ZTE FC-ben bőven vannak támadók, hiszen Daru, Babati, Vittman és Délczeg is a pályán.

16. perc: Kovács adott  be jobbról, a labda Bajzát felé szállt, aki már bólintani akart, de Króner fejjel megcsúsztatta a labdát, ami nagy mentés volt, hiszen a kövesdiek támadója gyakorlatilag négy méterről fejelhetett volna.

19. perc: Molnár lágy emelésére Takács érkezett, aki ütközött Forgáccsal és elesett a büntető területen belül, de a játékvezető továbbot intett.

20. perc: Vittman kapott sárga lapot, mert nem engedett elvégezni egy szabadrúgást.

21. perc: Kulcsár is besárgult, aki Babatit vágta fel.

22. perc: Babati ívelt a kapu elé, Króner jó helyzetből fejelt, de egy védő lábáról a kapushoz került a labda. Hazaadásnak nem minősülhetett az eset, hiszen láthatóan nem szándékos volt a mozdulat.

27. perc: Gyors egerszegi kontra végén Délczeg lőtt középről, 20 méterről, de a labda elsuhant a bal sarok mellett.

30. perc: Az megfigyelhető, hogy a mezőkövesdiek jobb oldala az aktívabb, hiszen támadásaik zöme itt fut. Egyébként a vendégek nem sokat kockáztatnak, érződik a játékukon, hogy várnak az alkalomra, hátha hibáznak az egerszegiek.

31. perc: Csere hazai oldalon: Délczeg jön le a pályáról, akit Bíró vált. A zalai támadó nem úgy tűnt, mintha megsérült volna, bár korábban Lendvai Miklós is jelezte, hogy húzódással bajlódik játékosa, ezért a legvalószínűbb, hogy eddig bírta.

33. perc: Ez nagy vendéglehetőség volt: Molnár fejelte Kulcsár felé a labdát, aki elől Forgács a kapu torkában mentett szögletre az utolsó pillanatban. Most már veszélyesebb a vendégek játéka, hiszen többet mennek előre és a kontráik jól felépítettnek tűnnek.

36. perc: Bedi kapott sárga lapot, amiért Molnárt birkózta le a jobb oldali vonalnál.

39. perc: Vezet a ZTE FC! Babati balról ívelt a kapu elé, a kapus mintha lekésett volna és a védők is későn reagáltak, Daru pedig berobbant és  két ember között három méterről a kapuba fejelt, 1-0.

42. perc: Szelest kellett ápolni, aki saját kapusával ütközött. A kapott gól után érdekes lesz, miként reagál erre a vendégcsapat, hiszen ez az eredmény számára semmiképpen nem jó.

44. perc: A stadionban nem működik az eredményjelző, de még az időmérő óra sem, de megkezdődött az utolsó perc.

45. perc: Vége az első félidőnek.

A ZTE FC a legjobbkor szerzett vezetést, hiszen már nem sok lehetősége volt a szünetig a vendégeknek válaszolniuk. A zalaiak taktikusan futballoznak, de valamivel  több lehetősége volt a Mezőkövesdnek, ám a jó ütemű mentések megakadályozták, hogy hátrányba kerüljön a ZTE FC és ez fontos volt. Érdekes második félidő következhet.

Fotó: Katona Tibor

46. perc: A szünetben cserélt a Mezőkövesd: Bajzát Péter helyett Máté a pályán. Elkezdődött a második félidő.

48. perc: Szakály A. szólója után lőhetett 17 méterről, de mellé, viszont egy láb beleért a labdába, így szöglet következett. Ennek végén Forgács közelről fejelt, de Kunsági bravúrral szögletre mentett.

49. perc: Kulcsár szépen fordult le a tizenhatoson belül, 14 méteres lövését blokkolták.

51. perc: Nagyon bátran kezdte a félidőt a ZTE FC, gyakorlatilag a saját térfelére kényszeríti eddig a vendégeket.

52. perc: Kovács Gergő kapott sárga lapot.

53. perc: Kulcsár lépett oda keményen Vittmannak, amiért sárgát kapott, s mivel volt már neki ilyen színű lapja, villant a piros is. Emberhátrányban folytatja tehát a Mezőkövesd.

55. perc: Már kettővel vezet a ZTE FC! Babati lőtt kapura 25 méterről, Kunsági kapus csak belekapott a labdába, a kezéről a jobb kapufára, majd onnan a felső lécre, végül pedig a hálóba pattant a labda, 2-0. Ez nagy kapushiba is volt.

57. perc: A Mezőkövesd úgy tűnik, hogy megzavarodott, hiszen kiállították egyik játékosát, majd egy potyagólt kapott. A ZTE most ki akarja használni ezt.

59. perc: Csere a vendégeknél: Tajthy helyén Balajti, vagyis  egy csatár érkezett.

60. perc: Újabb zalai gól: Babati bal oldali szabadrúgásból lőtt a kapu elé, Daru érkezett és  4 méterről a jobb alsó sarokba fejelt, 3-0.

61. perc: Csere a ZTE-nél: Kovács G. helyett Murai.

64. perc: Takács lökete 12 méterről a felső lécet érintve ment fölé.

65. perc: Vittman helyett Városi érkezik a hazaiaknál.

67. perc: Bíró ugratta ki Babatit, aki egy csel után ballal lőtt 15 méterről, de a kapus kiütötte a jobb sarokba tartó labdát. Szép akció volt, kihasználva, hogy a vendégek már eléggé szellősen védekeznek, ráadásul tíz emberrel vannak.

70. perc: A ZTE FC biztosan vezet, hiszen a második félidőben egyértelműen jobb ellenfelénél. Csakhogy nem lehet még lazítani, hiszen a Mezőkövesd semmit sem adott még fel, a zalaiak pedig már hullajtottak el pontokat hazai pályán is ilyen előny után...

75. perc: Remek meglátás: Daru kapott a jobb oldali oldalvonalnál egy labdát és azonnal kapura lőtte, hiszen a kapus kint áll. Végül a labda nagy erővel csapódott le, de a felső léc felett nem sokkal ment el.

78. perc: Megint villant a Babati-Daru páros, előbbi bal oldali beadását 6 méterről fejelte kapura Daru, de pont telibe a felső lécet. A közönség vastapsa elismerést is jelentett a zalaiaknak a játékért.

80. perc: Csodaszép gólt lőtt a ZTE FC: Simonfalvi a jobb oldali alapvonal mellett verte meg őrzőjét, Murai pedig a kapunak háttal állva, sarokkal húzta be két méterről a labdát, 4-0. A közönség tapsol, és joggal: ritkán látható megoldás volt és remek gól.

83. perc: Gengeliczi és Simonfalvi szólalkozott össze, mindkettejüket csitítani kellett.

85. perc: Kezdődik az utolsó öt perc. A ZTE FC ezt a meccset már nem veszítheti el, és nem is fogja, ráadásul olyan játékot nyújtott, amire már nagyon várt a közönség is.

88. perc: Már a Mezőkövesd is nagyon várja a végét, érthetően, hiszen számukra ez nagy csalódás és valószínűleg búcsút is mondhatnak feljutási álmaiknak, persze, van még pár forduló, bármi előfordulhat.

90. perc: Nincs tovább.

A ZTE FC remek játékkal és nagyon szép gólokkal győzött, a közönség pedig felállva, vastapssal jutalmazta mindezt. Jókor jött a ZTE FC-nek ez a siker,  hiszen három vereség után  akár még bajba is kerülhettek volna.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!