ZTE FC

2015.01.27. 17:20

Döntetlen Ausztriában - A ZTE FC edzőtábora is két részből áll majd

Hétfőn este érkezett meg soproni edzőtáborozása helyszínére a ZTE FC NB II-es labdarúgócsapata, amely kedden már mérkőzést is játszott és 1-1-es döntetlennel ért véget. Lendvai Miklós csapatára szerdán újabb ellenfél vár, de a vezetőedző szerint majd a pénteki találkozójuk lesz az igazi.

Kerkai Attila

A kedd esti  összecsapáson a Horitschon ellen 1-1-es döntetlent játszott a ZTE FC. A zalaiak gólját Szegleti Gergely szerezte. A szerdai, Drassburg elleni meccs 20 órakor kezdődik, szintén  az ausztriai Ritzingben, ahol fűthető pálya áll a csapatok rendelkezésére.

Lendvai Miklós vezetőedzőt kedden az elkövetkező napok feladatairól kérdeztük. Először az itthon maradókra tért ki, hiszen a keret tagjai közül többen nem utaztak el.

Denis Grbic és Melczer Vilmos helyzete speciális, ők ugyanis műtét után végzik a rehabilitációjukat és úgy ítéltük meg, hogy mindezt odahaza sokkal hatékonyabban tudják folytatni – kezdte evvel a szakvezető. – Kocsis Adriánnal és Károly Bálinttal megbeszéltük, hogy nálunk a tavasz során kevesebb lehetőséget kapnának a játékra, ők jelenleg az Ajka csapatával edzenek, s ha úgy adódik, nem gördítünk akadályt a távozásuk elé. Hasonló a helyzet Tanqué-val. Hosszú sérülés után edz ismét, biztos, hogy nem játszana annyit nálunk és amúgy is lejár a nyáron a szerződése. A balatonfüred NB III-as csapatánál készül, s azzal segítünk neki, hogy elengedjük, hogy játszhasson és esetleg a nyártól egy másik csapat így könnyeben leigazolhatja.

A próbajátékosok távoztak a csapattól és ha Lendvai Miklós szavait vesszük alapul, lehet, hogy nagyon már nem is igazolnak, de természetesen még erről sem mondtak le.

– Gyenge a piac, olyan játékost nem akarunk idehozni, aki jelentősen nem tud segíteni – mondta. – Csak elvenné a lehetőséget a saját fiataljaink elől, s akkor inkább őket menedzseljük, nekik adunk lehetőséget, ha éppen úgy adódik. mert el kell kezdeni építeni a jövőt, hiszen a cél az NB I-es tagság kivívása. Ennek a lehetőségét pedig fel kell építeni.

Délczeg Gergely menti meg a labdát a vonalnál a Maribor elleni első téli felkészülési találkozón. A támadó társaival együtt Sopronban már arra készül, hogy összeálljon a csapat mihamarabb. Fotó: Szekeres Péter

Az együttes szombatig marad a hűség városában, és a pénteki lesz Lendvai Miklós szerint az igazi értékmérő edzőmérkőzés.

– A keddi és a szerdai találkozókat egészen másként kezelem, mint a péntekit – hallottuk tőle. – Egy kicsivel most jutottunk túl a felkészülés elején, így az első két találkozónkat én négy mérkőzésként fogom fel, félidőkre bontva. A pénteki, osztrák második ligás St. Pölten elleni meccsünk lesz az igazi felkészülési összecsapás.

A ZTE FC együttese pénteken délután – a St. Pölten elleni találkozót délelőtt 10 órakor rendezik – és este csapatépítő programon vesz részt. Mint megtudtuk, nem hagyják ki a labdarúgók a lehetőséget, hogy aznap ott legyenek a Zalakerámia-ZTE KK férfi kosarasainak soproni vendégjátékán és szurkoljanak, azt követően pedig egy tekézés szerepel a programban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!